Az ellenzéki többségű képviselő-testület felfüggesztette Göd momentumos polgármesterét

vidék
2020 július 31., 15:08

A Momentum közölte, hogy Gödön, a legutóbbi testületi ülésen megszavazta a „Samsung-koalíció (Fidesz-DK-LMP-Jobbik)”, hogy átmenetileg, 2 hétre felfüggesszék Balogh Csaba momentumos polgármestert.

A párt szerint a vitán a beadványt benyújtó képviselők nem tudtak konkrét indokot arra, hogy miért is szolgálja Göd érdekeit a polgármester átmeneti felfüggesztése, ami ellen Balogh bírósághoz fordul, mert úgy véli, a lépés nehezítené Göd mindennapi működését.

A közlemény szerint az ülésen civilek is részt vettek, akiknek a polgármester szót adott volna, de ez ellen a Fidesz-DK-LMP-Jobbik képviselői hevesen tiltakoztak, de végül néhányan felszólalhattak, közülük a legtöbben a csalódottságukat és dühüket fejezték ki a polgármester felfüggesztése miatt.

A polgármester a HVG-nek azt mondta, az indok annyi volt, hogy polgármesteri hatáskörben cselekedett a vészhelyzet alatt, ezért a biztonság kedvéért felfüggesztik, mert gyanús dolgok vannak, de szerinte ez egyértelműen arról szól, hogy az LMP-s Fülöp Zoltánnak legyen meg az aláírási jogosultsága, és ő vezethesse a testületi ülést. Balogh azt mondta, a fizetését megkapja, de kivenné a szabadságát, hogy később legalább azt ne kelljen kifizettetni, nem akar ezzel visszaélni.

Balogh Csaba polgármester
photo_camera Balogh Csaba polgármester

A gödi önkormányzat június végi ülésén már a napirend elfogadásánál is bazmegelésig menő vita alakult ki, majd az ellenzéki összefogásból kiváló képviselők a Fidesszel együtt szavazták le a polgármestert, és megnyirbálták a jogköreit. Balogh akkor azt mondta, a konfliktus mögött az állhat, hogy a kormánynak és a Samsungnak nem tetszett, hogy az önkormányzat nagyobb átláthatóságot követelt a terjeszkedő gyártól, ezért jött a mostani kavarás.

„Erre utalnak azok az előterjesztések is, amikkel el akarják érni, hogy ne tárgyalhassak a Samsunggal, meg akarják vonni a képviselők jogait, hogy bármit is nyilatkozzanak a Samsungról” – mondta a 444-nek arról, hogy az ülésen Fülöp Zoltán jelölték ki egyedüli tárgyalónak, aki sokkal együttműködőbb viszonyt képzel el a vállalattal.