LJUBLJANAI KÉPESLAPOK

Az elmúlt 12 évben háromszor jártam a ljubljanai nemzetközi repülőtéren, pontosabban annak katonai felén, a szlovén légierő bázisán. 2007-ben és 2009-ben az afganisztáni misszióra készülő szolnoki helikoptervezetők és fedélzeti technikusok magashegyi felkészítésekor, legutóbb pedig két éve, hogy betekinthessek a szlovén helikopteresek hétköznapjaiba. A napokban elővettem a Ljubljanában készített képeket, hátha találok néhányat a szeptember 30-án csődöt jelentett Adria Airways repülőgépeiről, bár ott jártamkor nem ezek fotózása volt a cél. Mindössze pár képet találtam, ugyanakkor rábukkantam néhány érdekességre. Ezt a bejegyzést ezekből a meglehetősen vegyes ljubljanai fotókból állítottam össze.

17_0009.jpg

A reptér előtti körforgalomban egy Airbus makett jelzi, hogy jó helyen járunk. (2017)

07_0005.jpg

Nyílik a sugárfordító az Adria Airways CRJ-200-asán. Az 1998-as gyártású gép 2014-ig repült, a végén már félig feketére festve, egy Mini autóreklámmal az oldalán. (2007)

07_0329.jpg

Felszálló CRJ-200-as a Star Alliance csoport színeiben. A gépet két éve a német ProAir repüli. (2007)

09_0040.jpg

Zsúfolt apron, háttérben a toronnyal, a katonai szektor felől nézve. A jobb szélen álló Airbuson az Adria Airways színei láthatóak, de ez a gép német, egyiptomi, görög, líbiai, máltai, burmai, észt és dán cégnek egyaránt repült. Jelenleg letárolva várja sorsát valahol. A többi gép a rövid életű MyAir olasz fapados légitársasághoz tartozott. (2009)

07_0292.jpg

Kibelezett CRJ-sárkány a reptér egyik félreeső részén. A kép azért ilyen kékeszöld, mert egy AS532 Cougar színezett oldalablakán át készült. (2007)

17_0010.jpg

Egy CRJ pilótafülke a reptér közelében lévő apartman oldalánál. Vélhetően ez is egy szlovén gép volt. (2017)

17_0056.jpg

Az ASL Airlines France B737-es teherszállítója, helikopterből fényképezve. (2017)

07_0335.jpg

Leszállás után a katonai előtérre gurul a szlovén légierő rövid távú szállításra használt L-410UVP-E gépe. A 01-es 410-est azóta átfestették szürkére, már így láthattuk Kecskeméten is, 2014-ben. (2007)

07-1070054.jpg

Ezt a fotó 2007-ben készült, de ez az 1952-es gyártású, 1963 és 1972 között használt DC-6-os az Adria Aviopromet (Adria Airways) korabeli festésmintájával ma is a repülőtér polgári részén áll.

*

A szlovén rendőrség légi támogató egysége hat helikoptert használ. Egy Agusta A109E Powert, egy EC 135P2-est, egy Agusta-Bell AB212-est, egy AB412-est és két AB206 Jet Rangert. Ezek közül két típust sikerült lencsevégre kapni Ljubljanában.

07_0016.jpg

Egy Agusta-Bell AB212-ese lopakodik be a leszálláshoz. (2007)

07_0014.jpg

A Jet Rangerből szintén az olasz gyártású, Agusta-Bell változatot használja a Policija. (2007)

*

A repülőtér katonai részén a jugoszláv légierő típusait állították ki. Az időjárás sajnos kegyetlenül leamortizálta a gépek többségét, amint az a 2007-ben készült fotókon is látható, de szerencsére a gépek egy-két kivétellel azóta múzeumba kerültek.

07_0347.jpg

A jugoszláv légierőnél 1963-tól 1971-ig állt rendszerben a North American F-86D Sabre felderítővé átalakított IF-86D jelzésű változata. A típusnak gépágyúja nem volt, az orr-rész alján lehetett kiengedni a 24 nem irányított rakétát tartalmazó „tepsit”. A Zágráb mellett elvégzett átalakítás során ennek helyére került három kamera.

07_0352.jpg

Egy másik IF-86D. A D nagyobb törzzsel készült, mint a többi Sabre-változat, de a legszembetűnőbb változás a radar miatt áttervezett orr-rész. A fülketető formája emlékeztet egy másik North American típuson, a P-51D Mustangon használt fülketetőre – mindkettő jó körkörös kilátást biztosított a pilótának.

07_0345.jpg

A Republic F-84G Thunderjet hosszabb ideig volt rendszerben Jugoszláviában, mint a Sabre. 1953-ban rendszeresítették és az utolsót 1972-ben vonták ki. Feladatait a Galeb és a Jastreb típusok vették át.

07_0350.jpg

Egy hazai gyártmány, a Soko 522. Kiképzésre és könnyű támadó gépként használták, az orrában egy 600 lóerős Pratt and Whitney csillagmotor kapott helyet, két géppuskával vagy négy 50 kg-os bombával lehetett felfegyverezni. Az amerikaiak sok háborús filmet forgattak Jugoszláviában, köztük a Kelly hősei-t is. A filmben ilyen géppel támadta meg a „mi hősünk” Kellyt és pihenő csapatát. 

07_0343.jpg

A jugoszláv hadsereg két szlovén származású katonája Jože Kalan helikoptervezető és Bogo Šuštar repülőműszaki 1991. június 28-án a szlovén területvédelmi erőkhöz szökött. A szökést a SA341 Gazelle jugoszláv gyártású HO-42 Partizan típusjelzésű helikopterével hajtották végre. A Partizant a szlovén haderő szolgálatba állította, de 1994-ben leszállás közben annyira megsérült, hogy nem repülhetett többé. Ezután a ljubljanai reptéren állították ki, végül 2012-ben múzeumba került. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás