A spanyolcsizma szorításában

2019. november 05. 10:47 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Komoly incidensnek számított 2017-ben, amikor a két legnagyobb spanyol cég, az El Mundo napilap és a Telefonica szolgáltató is áldozatává vált a májusi WannaCry ransomware fertőzésnek. Most úgy tűnik, a napokban megint két jelentősnek mondható spanyol vállalati szereplő szenvedett el zsarolóvírussal kapcsolatos súlyos támadást.

Az NTT Data Group - ahol érdekes módon az Everis informatikai tanácsadó cég a tulajdonos, valamint a madridi székhelyű Cadena SER (Sociedad Española de Radiodifusión), Spanyolország legnagyobb rádió állomása voltak a mostani áldozatok, ahol a támadók Bitcoinban kértek váltságdíjat az eltitkosított adatokért.

Az Everises fertőzésről képek is kikerültek a Twitterre, a SER pedig közleményben erősítette meg, hogy súlyos és széles körű támadást érte őket. A munkatársak mindenhol már dolgoznak a helyreállításon, arról viszont nem derültek ki konkrét részletek, hogy valamelyiküknél fizettek-e ki bármilyen formában és mértékben váltságdíjat.

Úgy tűnik, hogy míg néhány év eleji előrejelzés úgy jósolta, hogy némileg visszaszorulhatnak a ransomware támadások, és a virtuális valuta bányászásával foglalkozó kártevők jelenléte erősödhet fel, mégsem nem látszik csillapodni a zsarolóvírus áradat.

Némileg talán ehhez az is hozzájárulhat, hogy a ransomware elleni biztosítással rendelkező cégek, állami hivatalok sokkal engedékenyebben fizetnek váltságdíjat az átlag piaci szereplőkhöz vagy magánemberekhez viszonyítva, és erre a támadók is ráéreztek. Úgy tűnik, sok esetben éppen emiatt fokozódott a célzott támadás az állami közintézmények, kórházak, iskolák, önkormányzatok ellen.

Csak a ransomware szóra rákeresve a mai TheRegister cikkek között, rögtön jön az újabb találat, ezúttal a furanevű kanadai Nunavut település van a címlapon egy friss incidenssel.

A 36 ezer lakosú település önkormányzati informatikai rendszere lehetett a célpont, a beszámolók szerint a támadás miatt a munka ugyan állítólag nem állt le, de jelentős késedelemmel intézhetőek el a szokásos hivatalos ügyek.

Egyébként éppen idén júniusban beszéltünk arról, hogy a 2013-as CryptoLocker felbukkanása óta eltelt hat év óta is tud még jelentős károkat, kellemetlen meglepetéseket, jelentős adatvesztéseket, komoly leállásokat okozni a különféle méretű ipari szereplőknek egy jól irányzott ransomware támadás.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása