Az Apple nemrég leszállította a HomePod árait, így, ha Magyarországon is árulnák, 119 ezer forint körül lenne a cucc. És ennyiért nagyjából kapható is nálunk, csak épp nem az Apple-től.

Közben a piac annyira nő, hogy már az IKEA is kihozza a saját vonalát, a Sonosszal együtt 99 - 179 dollárért adnak ki AirPlay 2 hangszórókat, amik polcként meg asztali lámpaként is funkcionálnak. Egyébként jól is néznek ki, legalábbis a lámpa.

80143397_7ff2_4584_809d_08e74930277c_0.jpeg

És mivel az Apple HomePodjánál mindenki csak olcsóbb megoldást ad, a sajtó is folyamatosan azt szajkózza, hogy itt az ideje az olcsóbb HomePodnak. Oké, nem muszáj ugyanezt a vasat kevesebbért adni, jöjjenek kisebb, gyengébb hardverek, HomePod minik, HomePod Air-ek.

Ez pedig szar tanács.

Ismertek, nem kell a szomszédba mennem azért, hogy ekézzem az Apple árképzését, meg hogy árcsökkentésért kiáltsak. Azt is értem, hogy sokaknak beakadt, hogy most majd az egész házat be akarja hangszórózni, eljött a mindenki számára könnyen elérhető, kifizethető és telepíthető multiroom korszaka, de erre a vonatra az Apple minden tőle telhető erőfeszítés mellett már felszállt.

Egyrészt azzal, hogy egy HomePod hangterjedelme magasabb, mint a társaié, a beépített, a környezethez és visszaverődésekhez igazodó rendszer nagy, szabálytalan terekben is körbevesz a hangokkal, vagyis olyan, mint a sokáig érlelt sajt: kevesebb kell belőle.

Másrészt a HomePod előállítási költsége a becslések szerint olyan magas, hogy a mostani árcsökkentéssel az Apple kipasszírozta magából a nyereség nagy részét. Van épp elég terméke az Apple-nek, ahol az indokolatlanul magas ár miatt lehet háborogni, ne pont akkor feddjük meg, amikor épp megkapjuk a value-t a pénzünkért.

Harmadrészt nehogy ennél rosszabb HomePodot adjanak ki! Az Apple mindig is közel állt a zenéhez, az mp3-akkal, iTunes-szal, iPodokkal, de valahol mégis mindenki tudta, hogy eközben Steve Jobs iszonyú drága audiofil rendszereken hallgatta a bakelitet. A zene hallgatásának nemcsak kényelme van, meg vezetéknélkülisége, hanem olyan minősége, amit az Apple nagyon jól eltalált a HomePoddal. Nem audiofil, de a középkategória tetején van, ezáltal nem is nevezhető drágának. Persze nincs leírható specifikáció erről, meg kell hallgatni. És persze fül kell hozzá, mert a HomePod finom egyensúlya és minden tartományban szép hangjai azért nem ütnek úgy mellkason, mint egy félmilliós, métermagas audiofil hangfal.

Nehogy lebutítsák ezt a vonalat! Az pont olyan rothadó, “itt a vége” szagú züllés lenne, a termékpaletta felesleges foltozgatása, ami a 90-es években lejtőre tette az Apple-t. És noha sokan most is ezeket a jeleket látják náluk - nekem is eszembe jutott sokszor -, minden eddigi ballépés eltörpülne a HomePod elkorcsosítása mellett.

FIGYELEM! Szeretnék összehozni egy közös zenehallgatást, hangszóró-tesztet veletek. Én viszek HomePod-ot. Írjátok meg kommentben, ti milyen, ezzel kábé, teljesítményben vagy árban egyenértékű Bluetooth-os vagy AirPlay-es hangszórót tudtok hozni egy ilyenre, hogy összehasonlítsuk a hangzást, legyen egy képünk a piaci kínálatról olyan szempontból, amit nagyon nehéz megmérni.