A sok éve húzódó pletyka immár érett korszakba lépett: annyi helyről megerősítik az Apple állítólag zöld utat kapott “ARM alapú Mac” tervét, hogy immár senkinek nincs kétsége afelől, hogy valósággá válik. És mivel egy olyan izgalmas fejlesztésről van szó, ami alapjaiban határozza meg a hordozható Macek jövőjét, természetes, hogy rácuppanunk a témára, mint gyöngytyúk a takonyra. Ennek ellenére sokan nem értik, miről szól a dolog, itt olvastam egy olyan elemzést, ami a Chromebookok ellen indítja az Apple megoldását, és 600-900 dollárra jósolja az árukat.

Juj.

Na vegyük sorra.

Volt egy homályos találgatás arról, hogy már idén jön valami ARM Mac, a jövőre megjelenő ARM MacBook előtt, de erről egy külön posztban vezettem le, hogy hülyeség, mert nincs értelme 2020-ban bemutatni bármilyen ARM Mac-et, a 2021-es MacBook előtt. Most a Bloomberg erősítette meg, hogy az átállás startja 2021 lesz, idén kár bármire is számítani. Hogy a vírus miatt vagy nem, nem tudni. Szerintem nem, és még 2021 is kétséges, hogy sikerülni fog-e, lesz-e olyan jó a jövő évi iPhone-ok System-on-a-chip megoldása, amire lehet alapozni.

  • A lap ugyanis azt is kiderítette - persze ez még csak vad pletyka -, hogy nagyjából milyen processzorra lehet számítani. Állítólag három A14-re alapuló ARM processzort fejlesztenek jelenleg egy időben Macre - ez az architektúra lesz az idei iOS eszközökben -, plusz egyet, ami már a következő év iPhone-jainak A15-ösére épülne. A terv az, hogy az Apple a jövőben egyszerre fejlesztené a Macek, iPadek és iPhone-ok chipjeit, és ezek azonos ciklusokban frissülnének. Vagyis évente jönne új ARM Mac.
  • A chipeket a TSMC fejlesztené, 5 nm-es gyártástechnológiával.
  • Az első ARM Mac chipekben nyolc nagyteljesítményű mag lenne, és legalább négy energiahatékony mag. Utóbbiak végeznék a kisebb feladatokat, áramot alig-alig fogyasztva, míg ha számolás kell, beröffen a nyolc izmoska. Összehasonlításként, a jelenlegi iPad Prókban négy nagyteljesítményű és négy energiahatékony mag található, és ezzel ver rá a sokkal többet fogyasztó Intelekre bizonyos benchmarkokban. 2732 x 2048-as felbontással, 5K-s külső kijelzőt támogatva, ésatöbbi.
  • GPU is lenne a SoC-ben, természetesen.

Mit jelent ez? Azt, hogy alapvetően ez egy aktív hűtés nélküli, a megszokott méret esetén egy feltöltéssel igen-igen sokáig használható, de alapvetően nem egy Pro igényekre készített gépről lenne szó. Pont olyanról, ami most a MacBook Air kategória, csak annál sokkal jobban megvalósítva.

A 2020-as MacBook Air sok szempontból álomgép, nem akarom leszólni. Az első modell óta MacBook Air-jeim voltak, és egyik sem volt ennyire jó kiadás, mint ez a mostani. Akkor mi a baj? Mondom.

A MacBook Air-ekkel mindig is lehetett könnyen videókat vágni, legalábbis igaz volt ez az állítás az 1080p-s korszakban. A 4K-s korszakban azonban elmaradtak a vasak, és a Pro vonal került előtérbe annak, akik a mai igényeknek megfelelő munkát akartak végezni. Az idei MacBook Air azonban már olyan GPU-val rendelkezett, ami elvileg hozza a számokat a benchmarkokon a tavalyi MacBook Prókkal szemben is… néhány szempontból ugyan elmarad, mások tekintetében viszont teljesen pariban van. A 4K-s videók szerkesztése is megy neki, csakhogy egy ponton elakad a gép: az exportálás már nem igazán fain. A processzor annyira túlmelegszik, hogy a teljesítmény visszavesz, így egy örökkévalóság ezen teszt alapján egy 4K-s projekt exportálása.

Vagyis a MacBook Air továbbra sem videóvágós gép, hacsak nem maradunk meg a full HD-nél. Arra meg eddig is jó volt.

Egy 12 magos, A14-es SoC azonban simán képes lesz erre a feladatra. Az iOS eszközök ugyanis a 6S óta 4K kompatibilisek, és egy iPad Prónak semmi problémája nem lehet az olyan feladatokkal, amikkel az Air elvérzik. Hiszen épp az a belső fejlesztés lényege, hogy ha a cég 4K-s videószerkesztésre akar rámenni, akkor a szoftver-hardver egységet úgy állítja be, hogy ez remekül működjön. És biztos lehetünk benne, hogy menni is fog.

A Chromebookokkal és olcsó Windows laptopokkal való összehasonlítás ezért sem állja meg a helyét. Igen, ez egy alacsony fogyasztású gép, ami viszont nagyobb teljesítményre lehet képes igény esetén, mint egy izmosabb, idei Air. Funkciókra tervezik, vagyis nem a levegőben szállnak a teljesítményadatok, hanem épphogy az Apple szoftvereinek kedveznek. Emellett nyilván kap egy szép kijelzőt, a szokásos anyaghasználatot és gyártástechnológiai megoldásokat. Ez nem csak a legutóbbi MacBook tökéletesített verziója lenne így, hanem a MacBook Air-ek újraértelmezése, hogy kicsit kimozduljanak ebből a “majdnem Pro, de mégsem” állapotból, ami ugyan egyrészt jó és átlátható, másrészt unalmas.

macbook-core-m-silver.jpg

És akkor a kérdés: miért is adná ezt a gépet az Apple 600 dollárért? Igen, a proci saját gyártással így 40-60 százalékkal kerül kevesebbe a számítások szerint. Megtakarítanak gépenként mennyit, száz dollárt? És a kutatás-fejlesztés, az átállás minden kihívása és nyűgje, meg persze kockázata, egy külön ennek megtervezett termodinamikai kialakítás, egy új App Store, amit fel kell tölteni programokkal, ezek hobbinak számítanak? Mennyi volt a MacBook? 1299 dollár? Mínusz száz dollár anyagbeszerzésért adják féláron a tökéletesített verziót? És akkor ezért a kockázatos munkáért lesz egy laptopjuk, amivel végül is alig keresnek valamit, viszont mindenki ezt veszi a többi helyett? Briliáns gondolat. De nem, az Apple, meg általában minden cég, nem így működik. Ez a gép legalább annyi lesz, mint annak idején a MacBook, ami hasonló elgondolás mentén született: kis fogyasztás, ventilátorok nuku, csak épp gyenge volt, mint a lepkefing, és butterfly billentyűzete sem tette egy idő után vonzóvá.

És ha bejön, és első év után kimozdul a hobbiprojekt kategóriából, olyan CTO-zások lesznek majd, hogy kimaxolva a nagyobb MacBook Próknál jársz majd árban, elhiheted.