Cikkek

Fidelitas-káderek osztják a hátrányos helyzetű gyerekek pénzeit a Jövő Uniója Alapítványnál

 

Az 1990-es évek végén az Ifjú Szocialisták Mozgalma környékén burjánzottak olyan jótékony, a fiatalokat így-úgy segítő civil szervezetek, amelyek a szoft költségek kreatív könyvelésével juttattak jelentős összegeket a Zuschlag János körül összeverődött ifjú pártközelieknek. Nem állítjuk, hogy ez történik a nemrég alapított Jövő Uniója Alapítványnál is, hiszen lehet, hogy csak a nehéz sorssal induló fiatalok iránt érzett empátia a közös a két történetben. A Jövő Uniója Alapítványt 2015-ös indulásakor a Fidelitas akkori alelnöke irányította, és az alapítvány körüli Fidelitas-káderek között felbukkan az Új Nemzedék Központ korábbi ügyvezetője, valamint egy, az üzleti életből hosszú évekre kitiltott menedzser is.

Ha egy szegény családból származó kisfiúnak az az álma, hogy Cseh Lászlóval úszhasson egyszer, és az teljesül, akkor mindenki boldog; a Mikulásgyárral kapcsolatban legfeljebb ízlésbeli kérdések merülhetnek fel, az egyik legnépszerűbb jótékonysági kezdeményezés; 100 állami gondozott nézhet meg VIP-körülmények közt egy népszerű filmet – kiváló.

E jótéteményekben az a közös, hogy a látványos események körül ott találjuk az Őrangyalok Ligája nevű szerveződést.

A szervezet magát szövetségnek nevezi („Az Őrangyalok Ligája egy különleges szövetség”), célcsoportja a hátrányos helyzetű, különösen a nevelőotthonban élő gyerekek, tevékenységének célja pedig, „hogy legalább egy napra megváltoztassuk ezeknek a gyermekeknek az életét.” Korábban más célcsoportok is a fókuszba kerültek, de ezek a kísérletek elhaltak.

A szervezet honlapján közzétett leírások és beszámolók szerint a fő profil mára afféle Dévényi Tibi bácsi-féle „Három kívánság”-műsor: a nehéz körülmények közt, esetleg nevelőotthonban élő gyerekek idén Mikuláskor például „(…) kedvenc sztárjaikkal találkozhattak. A fellépők között volt: Nagy Adri, Szandi, Torres Dani, Zoltán Erika, (…) KIs Grofó.”

Hogy hogyan hat egy nehéz körülmények közt nevelődő kiskamasz személyiségfejlődésére, ha egy napra Kis Grófó vagy a Sláger Fm álomvilágába kerül, arról biztos megoszlik a szakemberek véleménye; ettől függetlenül az Őrangyalok-projekt olyan nagypályás szponzorokkal büszkélkedhet, mint a Szerencsejáték Zrt. vagy az Eximbank.

A rejtélyes „szövetség”-et két nehézsúlyú politikus is támogatja: Navracsics Tibor uniós biztos és Seszták Miklós fejlesztési miniszter a szervezet fővédnökei. Az Őrangyalok Ligája mögött valójában azonban egy alapítvány áll, amelynek a Jövő Uniója Alapítvány a neve, és amelyet másfél évvel ezelőtt jegyeztek be.

Valamiért viszont az alapítvány vezetői nem nagyon akarják a nyilvánosság orrára kötni, hogy az Őrangyalok Ligája – jogi értelemben legalábbis – csak egy fikció: a szervezet csinos honlapján mindössze egyetlen helyen van leírva az alapítvány neve, ott, ahol a pénzadományok eljuttatásának lehetőségéről tájékoztatják a látogatókat.

Igaz, ezen a ponton a coming out elkerülhetetlen, hiszen másképp semmilyen csatornán nem lehet a jótevőknek pénzt küldeni. Tegyük hozzá, a Jövő Uniója nem közhasznú szervezet.

Repülőrajt rangos szponzorokkal

A szervezet eddigi pénzügyi eredményei alapján a kisadományoknak nincs is különösebb jelentősége: a megalakulása óta eltelt két lezárt üzleti évben az alapítvány 828 milliónyi bevételhez jutott, míg kiadása összesen 670 milliónyi volt. Vagyis a szervezet 160 millió forinttal több adományt kapott a bejegyzését követő 22 hónapban, mint amennyit el tudott költeni a hátrányos helyzetű, illetve állami gondozásban élő gyerekekre.

Ebben szerepe lehet a pénzügyileg optimalizált álommegvalósításoknak is: a honlapon, illetve az alapítvány fb-oldalán található beszámolók szerint a látványos eseményeket legtöbbször konkrét szponzor is támogatja.

Már az indulás is parádésra sikerült: 2015 végén a Lidl Magyarország Bt. – igen, ez az a Lidl – a semmilyen előélettel, referenciával nem rendelkező alapítványban látta meg a társadalmi felelősségvállalás nagy lehetőségét, és rögtön 360 milliónyi adománnyal ki is stafírozta a szervezetet. És nem rövid szavatosságú Túró Rudiról volt szó, ezt a Lidl Bt. készpénzben bocsájtotta az Őrangyalok rendelkezésére.

Persze a nagy álmokhoz kellett iroda, infrastruktúra és alkalmazott, rögtön el is ment vagy 130 millió. De nemcsak ilyen jellegű kiadásokat kellett fizetni, ahogy a beszámoló írja „(…) álom megvalósításra is sor került november, december folyamán, egyéni és csoportos álommegvalósítások történtek, amik 2016-ban is folytatódnak.”

A Lidl indulócsomagjához 2015-ben jött még egy szerényebb, 9 milliós összeg az EximBanktól, és még 8 millió a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft-től. A 2016-os beszámoló jóval szűkszavúbb az adományozókat illetően: a dokumentumból csak annyit tudunk meg, hogy az Őrangyalok tavaly 451 millió bevételre tettek szert, míg összes ráfordításuk 534 millió volt, így a készpénzállomány év végére a 2015-ös 317 millióról 272 millió forintra csökkent.

A jelentős bevételnövekedésből jutott személyi jellegű kiadásokra is: három főállású őrangyal átlagosan havi bruttó 620 ezer forint javadalmazásban részesült.

A Szerencsejáték Zrt. és az Eximbank után idén a mindig segítőkész HungaroControl volt az Őrangyalok egyik adományozója: az állami légiirányító a honlapján közzé tett lista szerint idén áprilisban 30 millió forinttal támogatta a Jövő Uniója Alapítványt. (A tavalyi támogatásokról kérdeztük az alapítvány vezetőjét, amint választ kapunk, közöljük.)

Leszerepelt cégvezetők

Az alapítvány székhelye eredetileg a Kaposvár, Illyés Gyula 6. szám alá volt bejegyezve. Ezen a címen található a Central European Policy Centre Kft. is, amelynek egyik alapítója és 2014 nyaráig tulajdonosa Megadja Gábor, ismert kormánypárti publicista. De nem is Megadja az érdekes ebben a sztoriban, hanem a cégben a helyére lépő Fidelitas-káder, Tardi Tamás Ákos.

Tardi lett 2015-ben az induló és a cégei székhelycímére bejegyzett Jövő Uniója Alapítvány kuratóriumának elnöke – az első őrangyal ekkor már közel két éve a Fidelitas Országos Választmányának alelnökeként tevékenykedett. 2015-ben kikerült ugyan a testületből, de nem lett kegyvesztett, hiszen a párt időközben a Somogy megyei közgyűlésbe küldje, alelnöknek.

Tardi politikai megbízatásai mellett több céges érdekeltségét is megtartotta. Ezek egyike a szintén a kaposvári Illyés Gyula utca 6. alá bejegyzett Versus Next Tanácsadó Kft. – ez a cég sokáig egy címre volt bejegyezve Tardi másik Versus-cégével, a Versus Generation Kft-vel. A céget 2016 tavaszától idén januárig ügyvezette Siklódi László Levente, szintén Fidelitas-káder.

Siklódi 2012 áprilisától 2014 novemberéig volt az Új Nemzedék Központ ügyvezetője, ez volt az állami gyereküdültető cég legbotrányosabb időszaka: a szintén ifjúságpátyolgató projektre folyósított 4 milliárd forint nagy részével az Új Nemzedék nem tudott elszámolni, és a magyar viszonyok közt is arcpirító botrányban eljött az a pillanat, amikor már csak egy nagy vihar segíthetett, amely megsemmisítette a könyvelési dokumentumok nagy részét.

Siklódi ugyan nem indulhatott a Fidesz jelöltjeként ’14-ben parlamenti helyért, de a párt nem hagyta magára: az Állami Számvevőszék feljelentése nyomán indult ügyészségi nyomozás két hónap alatt eredmény nélkül lezárult, és a volt ügyvezető megtarthatta veszprémi önkormányzati képviselői stallumát.

Idén januárban Siklódi helyére a Versus Generation ügyvezetői posztjára egy bizonyos Simonidesz Csaba Gábor érkezett – Simonidesz benne van az őrangyalos projektben is: ő váltotta a Jövő Uniója kuratóriumának élén Tardi Tamás Ákost.

Simonidesz több más cégben tulajdonos, visel, illetve viselt tisztséget – ezek egyike a Rafinance Service Company Kft. „kt.a.”. A cég a rendelkezésre álló utolsó, 2013-as adatok szerint bő 90 millióval tartozott valakinek, le is foglalták a cégvagyon nagyobb részét, bár a mérlegadatok alapján ennek inkább csak elvi jelentősége volt, és tavaly elindult a kényszertörlési eljárás.

Simonidesz 2012 óta többségi tulajdonosa, illetve ügyvezetője a bedőlt cégnek – ezért, vagy sem, de 2022-ig eltiltás hatálya alatt áll.

A cégadatok alapján nagyon úgy néz ki, hogy Simonidesz különböző cégekben meglévő üzletrészeit 2016-17-ben lefoglalták, míg más cégek, melyekben tulajdonos, kényszertörlés vagy felszámolás alatt állnak – de sem ez, sem az eltiltás nem volt akadálya annak, hogy Simonidesz legyen az immár 450 milliónyi adománnyal gazdálkodó háromkívánság-alapítvány kuratóriumi elnöke.

Elnöki kinevezésével egy időben az alapítvány székhelye is átkerült Simonidesz állandó lakcímére.

 

 

Sötét ló a Fidelitas-istállóból

Bár a bírósági nyilvántartásban ez egyelőre nem látszik, ma már nem Simonidesz a kuratórium elnöke. Legalábbis ha hihetünk Megyeri Mariannak, aki szeptember 1-jén fb-posztjában tudatta a világgal, hogy új munkája van, az „Őrangyalok Ligájának kuratóriumi elnöke”. Az új elnök posztjából is kitűnik, hogy a szervezet tényleges nevének titkolása valami policy lehet az alapítványnál.

Megyeri Mariannak feltehetőleg nem kellett egy sokfordulós castingon átverekednie magát az elnöki székig, hiszen közeli ismerőse a kaposvári csapatnak: Simonidesszel együtt aláíró volt a Tardi által gründolt Versus Generation Kft-ben, sőt, idén augusztus 31-ig tulajdonrésze is volt a cégben. Ekkor mind a cégvezetést, mind a cégben lévő tulajdonrészét Hevér Kristóf vette át.

Hevérről kevés biztosat állíthatunk, de a kora, illetve a lakcíme alapján a fiatal vállalkozóban valószínűleg a Fidelitas ózdi elnökét, és a szintén ózdi címmel rendelkező Hevér-Megyeri Mariann férjét tisztelhetjük. (Céges email-címén megkerestük kérdéseinkkel Hevér Kristófot, választ egyelőre nem kaptunk.)

Hevér Kristóf ugyanakkor saját jogon tulajdonosa a Genesis 2015 Communications Kft-nek. A főtevékenységként PR-kommunikációs szolgáltatást nyújtó kft-t 2016 májusában jegyezték be, az akkor még ózdi állandó lakcímmel rendelkező Hevér júliusban lett egyedüli tulajdonos, előtte Drávucz Bettina vitte a céget – a hölgy ma a Jövő Uniója operatív igazgatójaként dolgozik, de korábban megfordult a Pesti Srácok és a válasz.hu környékén is.

A Genesis 2015 ugyanolyan repülőrajttal indult, mint a Jövő Uniója: működésének első fél évében – egyelőre erről az időszakról vannak adatok -, nettó 444 millió forint forgalmat csinált, 155 millió forint adózott eredményt ért el, amiből 20 milliót felvett osztalékként az egyetlen tag, Hevér Kristóf.

A bejegyzett főtevékenysége alapján feltételezhetnénk, hogy Hevérék cége elsősorban a PR-kommunikációs piacról szerzi bevételét, az eredményadatok alapján pedig leginkább a Kuna- és Csetényi-féle cégek állami megrendelésdömpingjére gondolhatunk.

Ehhez képest a Genesis nevére egyetlen nyertes közbeszerzést mutatnak az adatbázisok, ráadásul azt is a cég leánya, a Genesis Ingatlan Zrt. kapta – ügyvezető: Hevér Kristóf -, ráadásul konzorciumban.

De ennek az egy nyerésnek legalább megvan a sajátos karaktere: az idén februárban bejegyzett ingatlanos cég márciusban hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban nyert jogot, hogy nettó 175 millió forintért szállítson „Medencevíz fertőtlenítésére szolgáló berendezés[t] a 17. FINA világbajnokság megrendezéséhez kapcsolódóan”.

Becker András

Megosztás