Cikkek

Húszmillió forintos Teslát bérel a külügy Kumin Ferenc főkonzulnak New Yorkban

 

A New York-i magyar konzulátusnak tavaly március óta bérelnek havi 829 dollárért egy Teslát. Sikerült lefotóznunk a körülbelül 20 millió forintos csodaautót, amit Kumin Ferenc főkonzul használ.

Az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján, október 23-án New Yorkban a manhattani 56-os emlékműnél tartott megemlékezést a magyar kormány. A rendezvényen Kumin Ferenc mellett beszédet mondott Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke, valamint Nicole Malliotakis republikánus képviselőnő, és Colleen Bell, korábbi budapesti amerikai nagykövet is.

Magyar diplomatarendszámos Tesla

A megemlékezés idején a Riverside közelében, a 113. utcánál fotóztuk le a New York-i Főkonzulátus CKH 0001 rendszámú Tesla S luxusautóját.

Az Egyesült Államokban szolgáló külföldi diplomaták számára kiadott rendszámok szisztémája alapján az autó egyértelműen a magyar főkonzulátushoz tartozik: a C betű annak a jele, hogy konzulátusi autó, a KH pedig Magyarország kódja a rendszerben.

A rendszámokat az amerikai külügyminisztérium adja ki, és az országkódok szándékosan nem tükrözik az ország nevét. Ennek biztonsági oka van: így az átlag járókelők nem tudják azonnal megállapítani, hogy milyen ország diplomatája ül az autóban.

 

A Tesla várja utasait. (fotó: Átlátszó)

A CKH 0001 rendszámú Tesla várja utasait. (fotó: Átlátszó)

Kumin Ferenc a rendezvény végén néhány dolgot bepakolt a Teslába, de aztán egy másik kocsiba, egy Genesis G80-ba szállt be. Ez a Hyundai által gyártott luxusautó a CND-vel kezdődő rendszáma alapján a román konzulátus flottájába tartozik.

Kumin Ferencék bepakolnak a Teslába. (fotó: Átlátszó)

Kumin Ferenc (balra) és kísérői bepakolnak a Teslába. (fotó: Átlátszó)

 

A megemlékezés a manhattani Riverside-on volt, ott áll a tavaly októberben 23-án még félkész állapotban átadott, és végül idén március 15-én felavatott 56-os emlékmű. Ennek avatását éveken át tartó egyeztetés, és az Amerikai Magyar Emlékmű Bizottság munkája előzte meg, Az emlékmű végül félmillió dollárba, vagyis több mint 137 millió forintba került.

A Mandiner cikke szerint az összeget nagyrészt egyéni adományokból gyűjtötték össze, de egy kisebb összeggel a magyar Külügyminisztérium is hozzájárult a szoborhoz. A konzulátus honlapján az olvasható, hogy a magyar állam a Külügyminisztériumon, az 1956-os Emlékbizottságon és a New York-i Főkonzulátuson keresztül támogatta anyagiakkal az emlékmű létrejöttét.

Tavaly március óta bérlik a Teslát

Az 56-os megemlékezés másnapján közadatigénylésben kértük ki a Külügyminisztériumtól a New York-i Főkonzulátus által használt autók listáját, hogy megtudjuk, mióta használja Kumin Ferenc a csodaautót, és mennyibe kerül ez a magyar adófizetőknek.

A külügy válasza szerint az alapfelszereltséggel mintegy 75 ezer dollárba, vagyis körülbelül 20 millió forintba kerülő Tesla Model S 70D típusú autót 2016. március 10. óta bérlik havi 829 dollárért. Ez 270 forintos átlagárfolyammal számolva havi 223.830 forint, vagyis tavaly március óta már bő 4,7 millió forintot fizettek ki a Kumin Ferenc által használt luxusautó bérlésére.

A New York-i konzulátusnak persze nem a Tesla az egyetlen autója:

  • A főkonzulátus az állomáshelye egy 2002-es Ford busznak, egy 2007-es Honda Odyssey-nek, valamint egy 2007-es és 2013-as Toyota Camry-nek is. Ezeket az autókat a megjelenés évében vásárolták.
  • Tavaly február óta bérelnek havi 694 dollárért (kb. 187 ezer forint) egy A6-os Audit, aminek állomáshelye az ENSZ székháza.
  • Ugyancsak tavaly vettek 8 millió forintért egy Toyota Camry-t, aminek szintén az ENSZ-székház az állomáshelye, ahogy a 2009-ben vásárolt Honda Odyssey-nek is.

Kumin Ferenc pályaíve: CEU, Századvég, New York

Kumin Ferenc (1975) politológus és publicista régóta a Fidesz közelében mozog. 2002-2009 között a Századvég Politikai Iskola oktatója, 2006-2010 között a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának vezetője volt, majd a Századvég vezető elemzője lett.

2012-2014 között a második Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára volt. Ekkor történt, hogy a Miniszterelnökség Hugh Grant címét nyomozta, hogy egy összefoglalót küldhessenek a hazai médiahelyzetről a híres színésznek, aki egy brüsszeli konferencián aggódott a magyar sajtószabadságért.

Grant után a Financial Times következett: Kumin olvasói levelet írt a londoni lapnak, ami egyik cikkében párhuzamot vont Orbán Viktor és Victor Ponta román miniszterelnök között. Emlékezetes eset volt az is, amikor Kumin Ferenc a Tumblr-ön osztotta ki a Velencei Bizottságot, és a svéd köztévénél tiltakozott egy riport miatt.

2014-ben Kumint New York-i főkonzullá nevezték ki. Majd saját Facebook-oldalán számolt be arról, hogy friss diplomataként az egyik első dolga volt elmenni a The New York Times szerkesztőségébe, mert úgy vélte, hogy a lapban túl sok negatív cikk jelenik meg Magyarországról.

 

Kumin Ferenc a The New York Times szerkesztőségében. (fotó: Kumin szerint/Facebook)

Kumin Ferenc a The New York Times szerkesztőségében. (fotó: Kumin szerint/Facebook)

 

Azóta nem nagyon lehetett hallani Kuminról egészen 2017 tavaszáig. Facebook-oldala és Instagramja szerint élvezi az amerikai életet.

Idén március 16-án a konzulátus manhattani épülete adott otthont a Közép-európai Egyetem (CEU) öregdiák-találkozójának, ahol Kumin Ferenc is beszédet mondott. Néhány nappal később azonban a magyar kormány nekiment a CEU-nak, és akkor a New York-i konzulátus Facebook-oldaláról törölték az öregdiák-találkozóról szóló bejegyzést. Április elején pedig Kumin már a CEU melletti tüntetés résztvevőit fotózta a konzulátus előtt.

A dolog pikantériája, hogy Kumin Ferenc két évig járt ösztöndíjjal a CEU-ra, és 2012-ben még hosszasan méltatta az egyetemet: “nagyon sokat kaptam az intézménytől, és lényegesen szegényebb lennék, ha az a két ott eltöltött év kimaradt volna az életemből”.

Erdélyi KatalinKőműves Anita

Megosztás