Nemzeti Együttműködés Rendszere

Összesen 6 milliárdért vette meg az állam a volt Malév-székházat és egy Andrássy úti irodaházat

Adatigénylésben kértük ki a Miniszterelnökségtől a két ingatlan értékbecslését és adásvételi szerződését. Az iratokból az derül ki, hogy az állam 3-3 milliárd forintot fizetett a két épületért, amelyeket elővásárlási jog segítségével szerzett meg.



Társadalmi célú hirdetés

2017. december 27-én jelent meg egy kormányrendelet, ami a Magyar Állam elővásárlási jogát jegyezte be a világörökségi területeken fekvő ingatlanokra. A rendelet hatálya alól kivételt képeznek a lakóházak, a termőföldek és az erdőgazdasági területek.

Az elővásárlási jog azt jelenti, hogy ha egy ilyen ingatlant el akar adni a tulajdonosa, akkor köteles értesíteni az államot az eladási szándékáról. Az államnak 8 napja van eldönteni, hogy meg akarja-e venni az ingatlant. Ha igen, akkor az állam a tulajdonos és az eredeti vevőjelölt közötti megállapodásban szereplő összeget köteles kifizetni.

Eddig két ingatlant vett meg így az állam.

A volt Malév-székház

A Széchenyi téren fekvő volt Malév-székházat amerikai befektetők akarták megvenni.

Az ingatlan ugyanis az ötcsillagos Sofitel Budapest Chain Bridge Hotel mögött, azzal egy épülettömbben helyezkedik el. A francia Accor-lánc által üzemeltetett szálloda megvásárlására tavaly év végén bejelentkezett az amerikai Starwood Capital Group, és az alap magyar projektcége, a SOF-11 SB Topco Kft. jelezte, hogy megvenné a volt Malév-székházat. Az ingatlan tulajdonosa ekkor a kormányrendeletnek megfelelően szólt az államnak a tervezett adásvételről, az állam pedig úgy döntött, hogy él az elővásárlási jogával, és megveszi az épületet.

Az ingatlan tulajdonosa 2015 óta az Atrium Estate Kft. volt, amelynek két tulajdonosa van. Az egyik Závodszky Zoltán, aki korábban az MTVA vezérigazgató-helyettese volt, Show & Game Kft. nevű cége pedig jelenleg is a közmédia egyik műsorgyártója. Az Atrium Estate Kft. másik tulajdonosa a honkongi Synergonomy Holding Ltd., ami a G7 információi szerint egy belize-i cég, a Matador SA tulajdonában van.

A magyar állam tehát gyakorlatilag egy kormányközeli üzletembernek és egy offshore cégnek fizetett az épületért.

A pontos vételárat nem hozta nyilvánosságra a Miniszterelnökség, ezért közadatigénylésben kértük ki az ingatlan értékbecslését és adásvételi szerződését.

Az iratok szerint

  • az értékbecslést a a Jones Lang LaSalle Kft. végezte el, és a cég 9,2 millió euróra (kb. 3 milliárd forint) becsülte a volt Malév-székház piaci értékét
  • a magyar állam pontosan ennyit fizetett az ingatlanért az Atrium Estate Kft.-nek

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az adásvételnél Répássy Róbert volt fideszes országgyűlési képviselő ügyvédi irodája segített a Miniszterelnökségnek.

Balra a Sofitel Chain Bridge Hotel, mellette az állam által megvásárolt volt Malév-székház. (fotó: Átlátszó)

Az Andrássy út 70.

Július 10-én a Magyar Közlönyben kijött egy kormányhatározat, ami 4 milliárd forintot csoportosított át “a világörökség védelmével összefüggésben az államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának céljára”.

A G7 megkérdezte a Miniszterelnökséget, hogy pontosan mire kell ez a pénz. A gazdasági lap válaszul a kormányközeli Magyar Időkben megjelent cikk linkjét kapta, ami arról szól, hogy megveszi az állam az Andrássy út 70. alatt található irodaházat.

Az ingatlan eladója a Stena Property Kft., ami egy luxemburgi társaság, a Stena International száz százalékos tulajdonában van. Az eredeti vevő az OTP Bank leánycége, az Inga Kettő Kft. lett volna, de az állam az elővásárlási jogával élve megvette előle az irodaházat.

A Miniszterelnökség ebben az esetben sem hozta nyilvánosságra a vételárat, csak annyi volt biztos, hogy az eladó State Property Kft. tavalyi beszámolójában 5,3 millió euró (kb. 1,7 milliárd forint) értéken szerepelt az irodaház.

A tisztánlátás érdekében ennek az ingatlannak az értékbecslését és adásvételi szerződését is kikértük a Miniszterelnökségtől.

Az iratok szerint:

  • az értékbecslést az Invesztációs 2000 Kft. készítette, ami 3 milliárd 10 millió forintra becsülte fel az ingatlant
  • az állam 9 millió eurót (kb. 2,9 milliárd forint) fizetett a Stena Property Kft.-nek

Azt már augusztus végén megírtuk, hogy ennél az adásvételnél is Répássy Róbert volt fideszes országgyűlési képviselő ügyvédi irodája segített a Miniszterelnökségnek.

Címlapképen az Andrássy út 70. (fotó: Átlátszó). A céginformációt az OPTEN Kft. szolgáltatta.

Megosztás