dezinformáció

A járványügyi korlátozások elleni tüntetéssel tért vissza az oroszbarát székelygárdista

Csibi Barna oroszbarát székely aktivista is megjelent a magyar nyelvű koronavírusos dezinformációs játszótéren. Csibi az általa szerkesztett Ruszin Kárpátalja blogon tette közzé, hogy július 18-ára, szombatra tüntetést jelentett be a budapesti Kossuth térre egyebek mellett a maszkviselés, a (valóságban nem létező) kötelező koronavírus-védőoltás és az 5G mobiltelefontechnológia ellen. Dezinformációs híradónkban: az oroszbarát székelygárdista tüntetéssel lép a dezinfós színtérre, Gődény György konteóhubot épít, és cégvezetéstől eltiltott tévéüzletember indít Youtube-csatornát.

Az eklektikus menü nem véletlen. Az 5G-s és a koronavírusos összeesküvés-elméletek összeházasítása már-már műfaji klasszikus, a lecsengeni látszó nemzetközi járványhelyzetben előtérbe kerülő vakcinafejlesztési törekvések kapcsán pedig evidens lehetőséget kínál arra, hogy az egyik leglelkesebb nemzetközi konteós hálózatot, az oltáselleneseket is újra aktivizálják koronás témákban.

Nehéz volna azt feltételezni, hogy Csibi esetében nem szándékos dezinformációs aktivitásról van szó. A csíkszeredai születésű férfi provokatív stílusú, néhol antiszemita felhangokkal kísért székelyügyi aktivizmussal kezdte. Néhány társával együtt 2010-ben Székely Gárdát próbált alapítani a Jobbik-féle Magyar Gárda mintájára, továbbá a ‘48-as román nemzeti hős (az erdélyi magyarirtásokban tisztázatlan felelősségű) Avram Iancut jelképező szalmabábu felakasztásával Románia-szerte hírnévre tett szert, a második világháborús magyarországi antiszemita propagandaplakát replikájával — “szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál” — parádézott egy szeredai bevásárlóközpont előtt.

A székely-szeparatista félkatonásdit játszó Csibiékre nyilván felfigyelt a térségben aktív minden titkosszolgálat. Aztán 2014-ben a férfi szülővárosában a kezében egy orosz zászlóval, testén egy Vlagyimir Putyin arcával díszített pólóban jelent meg, amin ez a felirat volt látható: „minden népnek joga van az önrendelkezésre!”. Csibi a román Rise Projectnek adott interjújában (ami a kísérő cikkel együtt az Átlátszón is  olvasható) arról beszélt: Oroszország szövetségeseket keres Székelyföldön, és támogatja a székely függetlenséget. Csibi azt is közölte, támogatja Novorosszija ügyét, és nem hiszi, hogy a Malaysa Airlines 17-es gépét oroszbarát szakadárok lőtték volna le.

Az ukrajnai fegyveres konfliktussal és a repülő ügyével kapcsolatos dezinformáció ebben az időszakban egyaránt a legfontosabb orosz prioritások közé tartozott.

„Oroszország szövetségeseket keres Székelyföldön” – Csibi Barna, a Székely Gárda alapítója

Csibi Barna, a román állam volt adóellenőre paramilitáris szervezetet próbált létrehozni egy fasiszta diskurzus miatt Budapesten már betiltott szervezet maradványain. Az ultranacionalista kirohanásairól ismert Csibi Barna egy határokon átnyúló szélsőjobboldali szervezet tagjaival volt üzleti kapcsolatban. Az utóbbi időben az oroszbarát szeparatisták által megosztott Ukrajnában tevékenykedik a kárpátaljai magyarok autonómiájáért.

Csibi már egy ideje aktívkodik a Ruszin Kárpátalja című blogján (érdemes megjegyezni: a férfi egy időben Ukrajnában is élt) a kovidjárvány idejében az orosz dezinformációs törekvések narratíváiban központi szerepet játszó koronavírusos témában, de mindeddig nem járt sok sikerrel. A tüntetés Facebook-eseményét mindenesetre eddig több százan jelölték vissza. Ha ennek egy része, mondjuk háromszámjegyű résztvevő eljönne egy valós eseményen, az már komoly fegyvertényt jelentene az oroszbarát szeredai férfinek.

Miért kéne jobban tudnom, mint a Wikipedia?

Csibi Barna részére elküldtük felmerülő kérdéseinket, ő írásban válaszolt. Ez itt a végeredmény, szerkesztett formában.

Átlátszó: Ön korábban is ismert volt a közéletben, de jellemzően a székely üggyel kapcsolatos szerepvállalása okán. Miért döntött úgy, hogy a koronavírus kapcsán is nyilvános rendezvényt szervez?

Csibi Barna: A koronaexoszóma jelenség kapcsán már szerveztem egy kisebb tüntetést, ez lenne a második. Egyértelmű volt, hogy tüntetést szervezek, mikor a gyülekezési és véleménynyilvánítási jogunk az indokolatlan veszélyhelyzet alatt ezirányban jogtalanul korlátozva volt, és elsősorban annak örömére, hogy egyáltalán lehet ilyen rendezvényt szervezni. A gyakorlatilag orvosi rendőrállami pokollá vált Romániában például a véleménynyilvánítás közterületen tiltva van. A vírusszkeptikus táborban még nem nagyon láttam ilyen irányú kezdeményezést, ez hiánypótló akció.

Átlátszó: A szombati tüntetést bejelentette a rendőrségen. A rendőrség erre milyen választ adott?

Csibi Barna: Tudomásul vették.

Átlátszó: Mi a tüntetés programja?

Csibi Barna: Himnusz, beszédek, eszmecsere, zárás. A rendezvény eléggé hosszú időtartama arra jó, hogy a vírusszkeptikus álláspontokat is megismertessük a közvéleménnyel, illetve a résztvevők egymással is ismerkedjenek és eszmecserét folytassanak.

Átlátszó: A tüntetés nyilvános céljai között szerepel a következő: tiltakozni az ötödik generációs vezeték nélküli mobilhálózat tehnológia magyarországi fejlesztése ellen. Hogy jön ez a vírusos témához?

Csibi Barna: A szólás és véleménnyilvánítási szabadságom nem határolható csupán egyetlen témára, vagy igen?

Átlátszó:  Ön korábban a donyecki repülős incidens kapcsán azt nyilatkozta: „nem hiszem hogy az oroszbarát szakadárok lőtték le a repülőt”. Még mindig így gondolja?

Csibi Barna: A témával nem foglalkoztam azóta, ahogy most utánanéztem, a Wikipedia szerint még mindig nem tisztázott a kérdés, de miért gondolja, hogy ezt én jobban kell tudjam, mint a Wikipedia?

Dr Gődény konteókelteője

Ha a tüntetés összejön Csibinek, azért Gődény Györgynek is köszönetet mondhat majd, ugyanis a korábbi kamupártos tevékenységéről elhíresült, viszont kameraképes gyógyszerés-testépítő és elvbarátai népszerű oldalain is toborozza az embereket a tüntetésre.

Gődény korábban egy táplálékkiegészítőket gyártó cég szupernézettségű marketingvideóiban, azóta saját online csatornáin is ontja a koronavírus-járvány komolyságát — és ezzel a védekezés társadalmi hatékonyságát — aláásó tartalmait.

Gődény György. Forrás: Youtube

Az egészségügyi influenszer pár hete röffentette be a Normális élethez ragaszkodók nevű Facebook-csoportot, ami eddig brutális sikersztori. A csoport hiperaktív, nagyon sok benne az igazi emberek tapasztalatairól, érzéseiről szóló eredeti tartalom, és szinte nincs olyan poszt, amire ne jönne több száz interakció.

A csoporttagok száma folyamatosan nő, már nyolcvanezer felett jár, és a magyar internet konteós gyűjtőhelyeihez képest sokkal szélesebb társadalmi elérést mutat. A csoporttagok közül sokan a megfelelően tágra hagyott csoportmegnevezés jegyében a mindenki számára frusztráló és szokatlan járványosdi-maszkosdi mindennapi problémáiról írják le a saját történeteiket (egy példa: otthonhagytam a maszkot és beszóltak a trolin), de látni zavaró szomszédról szóló sztorikat is.

A konteós buborékból mindeddig kimaradt teljesen hétköznapi, normális csoportttagok ezrei viszont a tagsággal feliratkoztak az ugyanitt terjedő, teljesen elmeborult koronás összeesküvés-elméletekről szóló anyagokra is. A csoportba egyébként a Csibi-féle tüntetésről is posztoltak, a bejegyzés eddig száznál is több lájkot kapott.

Az Apaszív egyesület a csecsemők csippeléséről. Forrás: Fb / Apaszív egyesület

Sajátos érdekesség, hogy ebbe a konteóhívő-keltetőbe egy másik, ártalmatlannak tűnő csatornán keresztül is húzzák be az embereket. Az elvileg az apák érdekvédelmével foglalkozó Apaszív egyesület Facebook-oldala ugyanis április óta szinte csak koronás-konteós anyagokat publikál, alkalmanként pedig a Gődény-csoportba való belépésre is biztat. Az egyesület adataiból nem egyértelmű, hogy mi köze van Gődényékhez, az emailcímükre küldött kérdéseinkre mindeddig nem érkezett válasz.

Koronaszkeptikusok a Magnet-házban

Gődény és a hozzá hasonló, koronatagadó internetes személyiségek szintén abba az irányba tartanak, hogy az online nézettséget valóságos eseményekre, megfogható hitelességre konvertálják. Júniusban a Magnet Közösségi Házban tartott nyilvános beszélgetést a feketeöves koronatagadó fehérköpenyesek krémje: a gyógyszerész Gődény, a korábbi cikkünnkben már felemlegetett Pócs Alfréd ortopédsebész a vírustagadó videóiért korábban etikai eljárás alá vont Tamasi József belgyógyász és bizonyos Guttmann Tamás is (rá később visszatérünk).

Tamasi József. Forrás: Youtube

Tamasi József felbukkanása a jelentős részben termék- és szolgáltatásértékesítési törekvések indukálta Youtube-videók hajtotta konteós közegben könnyen megérthető, ha az orvosember honlapjára tekintünk. Tamasi szakorvosként belgyógyász képzettségű, ugyanakkor a minimális állami vagy tudományos felügyeletű úgymond természetgyógyászati területen honlapja állítása szerint vagy kéttucatnyi vonalon rendelkezik „szakismerettel, tapasztalattal” az ájurvédikus orvoslástól kezdve az alternatív szemtréning eljárásokig. Tamasi szolgáltatásait több honlapon hirdeti; ezek a laborvizsgálattól kezdve az olajos masszázst és fülakupunktúrát is magában foglaló „dohányzás leszoktató kezelés”-ig terjednek.

Az eseményről készült videók legalább két Youtube-csatornán is kijöttek: Gődény csatornáján közel százezren, a korábbi cikkünkben már említett SpiritualTV-n ötvenezernél is többen látták az anyagokat. A képsorokon a háttérben többször láthatóan feltűnik a Magnet Bank támogatásával működő közösségi ház molinója.

Guttmann Tamás a Magnet-házas. Forrás: Youtube

E sorok szerzőjének egy barátja a személyes profilján taggelte be és kérdezte meg a Magnetet arról, hogy ezt mégis hogy sikerült. Redő Dániel, a ház vezetője kommentben ezt írta az esetről:

“Utána fogok nézni, az említett programnak, mert a célunk pont egy olyan nyílt tér fenntartása amelyben valóban értékes programoknak adhatunk teret. Ezzel együtt, a MagNet Közösségi Ház egy befogadó intézmény és habár jócskán szűrjük a beérkező programokat, nincs betekintésünk minden bérlő és vendégeik hátterébe, illetve minden program tartalmába. A fotó hátterében látható kiírás viszont valóban félreértésekre adhatott okot, mert ez nem egy támogatott esemény volt, a tábla sajnos tévedésből maradt a teremben. Az nyilvánvaló, hogy a MagNet Közösségi Ház, ahogy a MagNet Bank is, nagyon komolyan veszi a koronavírus kérdését és az ellene való védekezést.”

A rendőrség bohócokat kerget, a konteócsatornák zavartalanul nyomják a koronás hülyeséget

Hiába a rémhírterjesztésre vonatkozó törvényi szigorítás, a koronavírus-járványra építkező fantazmagóriákat szabadon terjesztik a magyar online összeesküvéselmélet-univerzum konteógyárosai. Az összeesküvés-elméletek burjánzására ráépült kattintásvadász aktivista-vállalkozói szféra villámgyorsan lefordítja a nemzetközi hülyeségeket, köztük a dezinformációs célúakat is. A hülyeségáradat partján élelmes kufárok kínálgatnak az immunrendszer-erősítő táplálékkiegészítőket és 5G-protektorokat jó pénzért.

Cégvezetéstől eltiltott figura szakért a Startupbörzén

Megér egy misét a Magnet-házas beszélgetésen a három fehérköpenyes mellé csatlakozó negyedik alak, Guttmann Tamás személye is. Guttmann a Safis-EVO Zrt. nevű céghez kötődő csatornán rendszeresen szerepel. Itt klasszikus tévéshopos beütésű konyhaeszköz-reklámok mellett a Guttmann főszereplésével készülő, startupper-üzleti témájú monológok nézhetőek. A Safis-EVO részben Guttmann és felesége érdekeltségében áll egy szlovák cégen keresztül.

Le a maszkokkal. Forrás: Youtube

Guttmann safisos videóit általában legfeljebb párezren nézték meg. De amikor április legelején egy alapvetően személyes pénzügyi-befektetési monológvideójának címében reflektált a járványra (“Mi lesz velünk? 1. rész: Azt hitted a koronavírus az igazi probléma?), azt egyből megnézték százhatvannégyezren. Azóta kimondottan koronavírusos témájú videócsatornát (“Válaszd az életet”) is indított, a “Le a maszkokkal” című műsorszámot majdnem százezren látták eddig. A vírusos videósdi népszerűsége pedig a céges témákat is megküldi: Guttmann júniusi pénztémás videóját, amiben befektetésekről beszél a nézőknek, tizenhatezernél is többen látták.

Guttmannal kapcsolatos külön specialitás, hogy a férfi a Youtube-on is emlegeti: a TV2-csoport csatornáin látható Startupbörze című tévéműsor szakértője. Az üzletember valóban az összesen tíz részes, a TV2-n és a Super TV2-n egyaránt még sugárzás alatt álló műsor egyik rezidens műsorvezetőjeként működik. A műsorhoz tartozó honlapon olvasható rövid Guttmann-életrajzban az áll, a férfi legelébb “vezérigazgató”. Ez viszont legalábbis tréfás annak fényében, hogy a cégbíróság 2016-os végzésében öt évre eltiltotta Guttmannt attól, hogy cég főtulajdonosa vagy vezetője lehessen, miután az általa ügyvezetett Ródi Park Kft. többmilliós tartozást maga után hagyva lett kényszertörölve.

További jópofaság, hogy a műsor környékére betüremkednek a Guttmann más jellegű online információs környezetéből ismerős figurák is. A Startupbörze több adásában is szerepel például egyik úgynevezett találmányával szerepel Györgyi Viktor úgynevezett feltaláló, aki a meg nem értett magyar zseni archetipikus szerepében visszatérő karaktere bármilyen hazai, a racionalitás mezsgyéjén táncoló eszmeáramlathoz tartozó közösségnek. Már csak definíciós szempontból sem világos, hogy miképpen kerülne egy újonnan feltalált mechanikai szerkezet egy elvileg startupokkal, azaz a digitális gazdaság jellemzői nélkül elképzelhetetlen üzleti lehetőségekkel foglalkozó műsorba.

Elrontotta a szél a szélerőművet

Györgyit eredetileg azzal a felkiáltással hurcolta körbe a magyar sajtó 2009-ben, hogy egy függőleges szélerőmű jellegű találmánya átalakíthatja az egész globális gazdaságot, plusz már a prototípus is megtérülhet pénzügyi értelemben mintegy öt év alatt.

Azóta ugyan eltelt több mint egy évtized, de a globális energetika nem lett forradalmasítva az úgynevezett feltaláló találmánya által.

Egy kvázi prototípus valamilyen pénzből ugyan felépült Felcsúton, de sajnálatos módon a forradalmi szélerőmű nem bírta a szelet, és egy erősebb vihar kidöntötte.

A Startupbörzében Györgyi egy másik úgynevezett találmányával, az elegánsan csak Györgyi-féle forgómotornak nevezett valamivel szerepelt: a két úgynevezett szakértő az erőforrás-, azaz a tőkeigény szempontját kivéve egyaránt maximális, vagy ahhoz közeli pontszámokat adott a forgómotornak.

A Guttmannt szerepeltető műsor bármilyen értelemben vett minőségétől függetlenül is érdekes részlet, hogy a cégvezetéstől eltiltott üzletember nem az egyetlen olyan alak a koronatagadó magyar influenszerek sorában, akinek volt némi köze a TV2-höz. Gődény Györgyről ugyanis valamilyen okból teljes kis életútportrét sugárzott a kormányközeli kereskedelmi csatorna az elvileg éppen a a vírus terjedése elleni társadalmi védekezést segíteni hivatott Maradj otthon c. doku-reality keretében.

Organikus dezinformáció a magyar-lengyel házban

Új narratívaként tűnt fel a magyar dezinformációs térben az a mese, hogy Ukrajnában, illetve Romániában komolyabb összegeket fizetnek “valakik” azoknak, akik koronavírusosnak vallják magukat. A narratívát csak facebookon láttuk terjedni, de több csoportban is találkoztunk vele. A posztolók jellemzően meg nem nevezett anekdotikus forrásokra, például “kárpátaljaiakra” hivatkoztak.

Organikus dezinformáció a magyr nyelvű interneten. Forrás: Fb

Ennek a narratívának a terjesztési módja felveti annak a lehetőségét, hogy orosz dezinformációs üzeneteket a legalább valamennyire visszakövethető álhír-weboldalas szférát teljesen kikerülve, kvázi öngerjesztő pletykaként terjesszenek a magyar facebookon.

Az Open Information Partnership által szervezett egy júliusi háttérbeszélgetésen, ami a lengyel elnökválasztás befolyásolására törekvő dezinformációs gyakorlatokkal foglalkozott, a megszólaló lengyel szakértők részéről elhangzottak arra utalnak, a jelenség nem magyar unikum.

A lengyelek ugyanis azt tapasztalták: az organikus dezinformáció, azaz a csak a közösségi médiába beinjektált, illetve egyes behülyített lengyelek saját szellemi termékeként legyártott fals narratívák a mostani lengyel választások alkalmából különösen megszaporodtak.

A politikai értelemben kétosztatú, és az intézményes médiával szemben bizalmatlan lengyel társadalomban pedig hasítottak is. Érdemes észben tartani, hogy ezek a jellemzők Magyarországra is igazak.

Atlanti kitekintés

Az uniós szervek által működtetett, a különböző orosz dezinformációs meséket monitorozó EuvsDisinfo szájt friss anyaga szerint a Kremllel baráti média kontinensünkön leginkább még mindig az Egyesült Államokon átsöprő, a rendőri intézkedések elszenvedésének faji alapon változó kimenetelei felett érzett felháborodásból építkező tüntetéshullámot keretező narratívákra fókuszál.

Ilyen mesék például, hogy az amerikai Demokrata Párt és Soros György Ukrajnában szerzett piszkos pénzből finanszírozzák a tengerentúli tüntetéseket. Putyin régi kattanása, a színes forradalmak és az ezekhez szokásosan kötött orosz állami értelmezés köszön vissza azokban a narratívákban, amelyek szerint bizonyos George Floyd amerikai fekete ember a tüntetéshullámot kirobbantó halálát valakik éppen azért idézték elő, hogy lehessenek tüntetések. A kamu mesék szerint ezek mind azért történnek, hogy Donald Trump elnök újraválasztását Soros megakadályozza.

Sarkadi Nagy Márton

A Youtube-ról lőtt címlapképen Csibi Barna buzdít a szombati tüntetésen való részvételre. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás