vidéki lapszemle

Eltitkolt közmeghallgatás, gyanús telekeladás, óvodabezárások

Debreciner.hu: Meglepetésszerű közmeghallgatást tartott a debreceni önkormányzat – Nem is szólalt fel senki

Az eseményt a 2020-as és a 2021-es közmeghallgatástól eltérő időpontban tartották, a város honlapjának hírei között, Debrecen közösségi oldalán és az önkormányzati média online felületén sem tájékoztattak erről senkit. A Debreciner levélben intézett kérdéseket a város jegyzőjéhez, illetve – egyelőre – jogi állásfoglalást kér a TASZ-tól az esettel kapcsolatban.

Kapost.hu: Százmillióval kevesebb lett, maradhat? Valaki nagyon jól járt a Dési Huber utcai telekeladásnál…

A Dési Huber utca 4. szám alatti üres telket tavaly adta el az önkormányzat, most „luxus-társasház” épül rajta harminc lakással, amelyek négyzetmétere 850 ezer forintért lesz megkapható. „A tranzakcióban mindössze az különös, hogy tizenöt éve, 2007-ben szinte pontosan annyiért akarták eladni, amennyiért nemrég elkelt: akkor nettó 64,8 millió forintért, most nettó 64,5-ért” – írja a Kapos-T. A lap szerint az eredeti területet ráadásul megnövelték, így a számítások szerint nettó 230 milliót érhet a telek.

Nyugat.hu: Átlagosan 30 százalékkal emelik a szombathelyi önkormányzati cégek és intézmények vezetőinek bérét

Az ezzel kapcsolatos előterjesztésben a béremelést azzal indokolják, hogy a KSH adatai szerint a bruttó átlagkereset átlépte az 500 ezer forintot. A kormányhivatali vezetők havi bruttó 400 ezer és 1 millió 300 ezer forint között keresnek, a polgármesteri hivatalban az iroda- és osztályvezetők átlagbére jelenleg havi bruttó 761 ezer 154 forint. Az előterjesztésről a napokban dönt a képviselő-testület.

7300.hu: Elsőfokú ítélet született a több mint 200 millió forintot sikkasztó komlói közös képviselő ügyében

Három év tíz hónap börtönre, 800 000 forint pénzbüntetésre, valamint öt év közügyektől való eltiltásra ítélte a Komlói Járásbíróság a sikkasztó közös képviselőt, továbbá 78 571 972 forint erejéig vagyonelkobzást rendeltek el ellene, illetve kötelezték két társasház magánfél részére összesen 10.055.565 forint kártérítés megfizetésére. A nőt 251 rendbeli sikkasztás bűntettében, 28 rendbeli sikkasztás vétségében, 2 rendbeli hűtlen kezelés bűntettében, 2 rendbeli hűtlen kezelés vétségében és 170 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében találták bűnösnek. Az ítélet nem jogerős.

Szegeder.hu: Szigorúan hallgat az önkormányzat arról, hogy lesznek-e Szegeden óvodabezárások

Április 10-én röppent fel a hír, hogy Szegeden három óvodát is be fognak zárni. A Szegedi Óvodák Igazgatóságának vezetője a Szegedernek azt mondta, 30 fő óvodapedagógus hiányzik a szegedi közoktatásból, és a kedvezőtlen bértábla az ok, ami miatt a pályakezdők gyakran rövid időn belül felmondanak, vagy egyáltalán el sem kezdik a munkát, és más pályát választanak. A másik ok pedig az, hogy a minimálisan elvárt gyermeklétszám nincs meg ezekben az óvodákban. Ennek az intézményvezető szerint demográfiai okai vannak, ugyanis egyre többen hagyják el az országot családjukkal együtt, illetve nagyon sokan vannak, akik a belvárosból kertvárosba vagy kisebb falvakba vándorolnak, így a gyermekeket is átiratják az új lakóhelyhez legközelebb eső intézménybe.

Nyitókép: Építkezés a Dési Huber utcában. Fotó: Kapos-T

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás