Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Képzeljék el, milyen lenne egy öltöny vagy egy női ruha az autózásban használt legfinomabb és legjobb minőségű anyagokat felhasználva – hívogató, nemde? Az Alfa Romeo meg is valósította ezeket az álmokat, és egy brit szabászattal, a Hawes & Curtis-szel összedolgozva létrehoztak egy menő, és nem mellékesen kifejezetten modern kollekciót.

A vízlepergetés jó dolog - galériaTalán kissé furcsa lehet, hogy az olasz márka nem a divatról egyébként híres hazájából választott partnert magának, de az is teljesen érthető, hogy az eleganciájukról és minőségi megoldásaikról híres britekre esett a választás – persze a matériák Olaszországból érkeznek. A női ruha és a férfi öltöny stílusát egyébként kissé meglepő módon nem az egyik új modelljükre – mint a Giulia vagy a Stelvio –, hanem a Giuliettára szabták.

A kollekció megalkotásakor nem csak a kompakt stílusjegyeinek megjelenítése, hanem az autó „négy évszakos” jellegének hangsúlyozása is célként lett kitűzve – noha ez szinte az összes négykerekűre igaz. Nem csoda, hogy az utóbbi tulajdonságot külön kihangsúlyozták, ugyanis a két viselet teljes mértékben vízálló, és ha ez nem lenne elég, különleges összetétele képes alkalmazkodni a kinti hőmérséklethez, legyen az akár hűvös, vagy meleg – persze csak bizonyos határok között.

Olasz és brit megfér egymás mellett - galériaAz utóbbi két állítást azért mi kissé kétkedve kezelnénk, főleg, hogy a ruhák gyapjúból készülnek. A vízálló képességet egy különleges vízlepergető réteggel oldották meg, de a hőmérsékletszabályzásban nehéz hinni. Közben egyébként olyan részletekkel igyekeznek eszünkbe juttatni a Giuliettát, mint a hűtőrácsra hajazó belső bélés, az utastérre emlékeztető vörös varrások vagy éppen a karbonból készült gombok. A hölgyek számára készült darabok esetében a kompakt folyékony vonalvezetése köszön vissza – ebben az esetben azért már érezzük az erőlködést.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyibe kerülnek a különleges ruhadarabok, de a Hawes & Curtis átlagos öltönyei nem is olyan nagyon drágák, hiszen körülbelül 110 ezer forintos áron futnak. Az Alfa Romeóval közösen készült kollekció persze jóval drágább lehet ennél, lévén különleges megoldásokat is tartalmaz.