Elegáns, divatos, nőies, bájos, ugyanakkor sportosan feszes, hangos és végtelenül szabad. Hét jelző éppen csak elég, ha a MINI Cooper S Cabrio esszenciáját meg akarjuk ragadni. A világ egyik legjobb nyitottságélményét közvetítő kabrió megújult, és a sportos karakterhez elméletben még jobban passzoló hétfokozatú duplakuplungos automata váltót kapott. Lássuk, hogy mit mutat a gyakorlat!

A MINI belépő sorozatának modellfrissítése (erről bővebben MINI Cooper tesztünkben olvashatnak) utolérte a kabrió változatot is, nem csak a látvány, de a műszaki csemegék tekintetében is újdonsággal szolgálva. A Cooper, Cooper S és Cooper D kivitelek ugyanis opcionálisan hétfokozatú duplakuplungos automatát kaptak az eddigi Aisin által gyártott, hatfokozatú hagyományos helyett. Hogy miképp sikerült a csere, azt pedig közvetlenül is megvizsgálhatuk az előző Cooper S Cabrio mérési adatainak tükrében.

Egy újabb üdítő variációban

Mielőtt azonban rátérünk a műszaki háttérre, gyorsan vegyük át az alapokat, hiszen a kabrió – akárcsak a többi MINI modell – megérdemli az odafigyelést. Ezt pedig nem csak mi, hanem az utca népe is mondja, hiszen hiába évtizedesek a márka alapformái, az egyre nagyobb méretben jelentkező modellek bájából és újonnan felszedett eleganciájából senkinek sincs elege, sőt. A jól ismert alapformák szinte évről évre új, izgalmas részletekkel gyarapodnak, mint például a hátsó LED-es lámpatestek Union Jacket formáló kialakítása. Ráadásul a személyre szabási lehetőségek is folyamatosan bővülnek: elég megnézni az előző tesztalany kívül szürke, belül barna, valamint a jelenlegi tesztautó kék-szürke kombinációját – a hangulati különbség jól látható, és akkor még nem is beszéltünk a különböző kisebb részletek egyéni megválaszthatóságáról.

Egyedi felnik, de a személyre szabás keretében akár még a saját nevünket is hozzáadhatjuk

Ez még mindig csak a kezdet. A MINI által fémjelzett exkluzivitás új szintre lépett: a brit prémiumgyártó a MINI Yours Customised névre keresztelt innovációs csomag képében 2018-tól minden ügyfelének felkínálja a lehetőséget, hogy saját maga által megtervezett, egyedi stílusú, személyre szabott dizájnelemekkel varázsolja minden korábbinál exkluzívabbá négykerekű kedvencét. A MINI Yours Customised termékpaletta az oldalsó irányjelző panelektől a jobb első ülés előtti műszerfal-betéteken és a világító küszöbtoldatokon át egészen a LED-es alsó kivetítésig terjed. Az innovatív stíluselemek megtervezésére a MINI egy önálló online felületet hozott létre, ahol az ügyfelek kiválaszthatják, részletekbe menően személyre szabhatják és meg is rendelhetik a MINI Yours Customised termékportfólió bármely elemét. Az ügyfelek megannyi színárnyalat, minta, felületkezelés és stíluselem közül választhatnak, s a kiegészítőket saját feliratokkal, vagy aláírásukkal is elláthatják. Esetünkben például a különleges 18 colos felnik képviselték a Yours lehetőségeit.

A piac egyik legjobb kabrióélményét kínálja

A megújulás belül is tetten érhető: új kormánykereket üdvözölhetünk, és alapból jár a 6,5 colos színes multimédiás rendszer. A feláras nagyobb egység esetén a kijelző érintőképernyőként is (jól) működik. A kínálatban megjelent a vezeték nélküli telefontöltő, és ha már digitális világ, a MINI Connected szolgáltatások szintén kibővültek. Sajnos nálunk a digitális lehetőségek csak korlátozottan elérhetőek, így például hiába rendelkezik a központi rendszer Apple CarPlay előkészítéssel, a telefonunk tükrözése még mindig nem elérhető (de hamarosan a tervek szerint már azzá válik). Ez pedig azért is fájó, mert az új központi nem képes nálunk a valós idejű közlekedési jelentések használatára, vagyis az egyébként egészen baráti 266 ezer forintos rendszernél szinte minden esetben jobban járnánk egy Google Maps-os vagy Waze-es útvonaltervezéssel.

Okos az új központi rendszer, de nálunk még nem tud eleget

Mit számít azonban ez, ha az arcunkat simogatja a napfény és a hajunkat kócolja a szél? Olyankor valóban nem sokat, de a MINI azért többet ad annál, mint hogy pusztán élményszerzésre használjuk, mint például egy Mazda MX-5-öt vagy Fiat 124 Spidert. Van például hátsó ülésünk, aminek ugyan a háttámlája meredekebb, mint a háromajtós MINI-jé, de gyerkőcök, nagy szükség esetén pedig a felnőttek számára is elfogadható rövidebb távokon. Ez sokszor már önmagában aranyat vízválasztó lehet, arról nem is beszélve, hogy pakolni is lehet rá, ami remek kiegészítése lehet a nyitott tetővel 160 (plusz azért vegyük hozzá a nehezen hozzáférhető kalaptartót), zárt tetővel pedig 215 literes csomagtérnek. Már csak azért is, mert a szélterelő alatt megbújva azért attól sem kell félni, hogy piros lámpánál állva kikapják a pakkot.

Szélterelőre pedig szükségünk lesz, ugyanis a MINI aprócska, meredeken álló szélvédője nem takar bele a panorámába túl sokat (ez egy kabrió esetében nagyon is pozitív tulajdonság), így viszont a szélvédettség nem tökéletes szélterelő nélkül. Azt használva viszont a visszacsapó áramlatok nagy többségének búcsút mondhatunk úgy 120 km/h-s tempóig (érdekes, hogy az első szellők az ülések külső része felől jönnek 90-100 km/h környékén) – és nem csak kellemes, de az egyik legjobb nyitottságélményt is átélhetjük a MINI-ben.

Prémium minőség, finom megoldások, szokni való ergonómia

A MINI tetejét a széria elektromos mozgatószerkezet mintegy 18 szekundum alatt képes kinyitni vagy becsukni, ráadásul a művelet nem csupán álló helyzetben, hanem 30 km/h-s tempóig hajtható végre. A tetőszerkezet és a plusz merevítések alkalmazása a keménytetős testvérmodellhez képest egyébként 115-120 kilónyi pluszt jelent, amit nem véletlenül cipelünk. A nyitott MINI ugyanis a négyüléses kabriók mezőnyében még a merevebb modellek közé tartozik, amihez minden bizonnyal kompakt méretei is hozzájárulnak.

Zárt tető mellett a fém-műanyag-vászon kombinációjú tető hozza a kategóriától várható szintet. Egyrészt – ha nincs kedvünk megállni – a napfénytető funkcióval beengedhetünk némi szabad levegőt, bár ilyenkor még alacsonyabb sebességeknél is meglepően huzatossá válik az utastér, másrészt pedig a szigetelés egészen jól működik. Tévedés ne essék: a vászontetős MINI egyértelműen, hallhatóan hangosabb normál testvérénél, ám ezt legtöbbször csak az oldalról/hátulról érkező külső zajokon érhetjük tetten, a menetzaj nem válik zavaróvá.

A Union Jack akár a tetőre is felkerülhet

A kilátást tekintve a hagyományos MINI modellek sem álltak túl jól – itt legalább a közlekedési lámpák szemmel tartásával nincs gond, mert tetőablakként is elhúzhatjuk a tetőt, rálátást nyújtva a jelzésekre. Minden mással viszont akad gond, hátrafelé például csukott tetővel a kis ablakon keresztül keveset látunk (a tolatókamerát mindenképpen ajánlott megrendelni), a lenyitott (hátracsapott) tető pedig még a középső visszapillantóba is betakar, vagyis előfordul olyan élethelyzet, hogy a középső tükörben semmit nem látunk a mögöttes forgalomból.

Így rém hangos és huzatos, lenyitva pedig akadályozza a hátralátást

Gyorsan kell menni, és akkor nem kell a tükröt figyelni, mondhatjuk viccelődve, a sebes és mókás autózásra pedig tökéletes alkalmas a kabrió modell is. Végtére is egy kétliteres turbómotor dolgozik a lemezek alatt 192 lóerővel és a pincétől a padlásig végigkísérő 280 (túltöltéssel átmenetileg 300) Nm nyomatékkal. Sport módban pedig ilyen durrogós hangaláfestéssel:

Már csak ez megér önmagában pár százezer forintot. Igaz ugyan, hogy a 136 lóerős 1,5 literes turbómotorhoz képest a 192 lóerős Cooper S ennél többet, közel 800 ezres felárat képvisel, de ha hozzávesszük az alkut és a látványosabb külső megjelenést (valamint a hangot és az értéktartást), akkor alig költségesebb úton kapunk még egy réteget sokoldalú modellünkhöz.

A sportosságot. A 7,1 másodperces 0-100-as sprintet, az állandóan rendelkezésre álló erő érzését, amihez kiválóan illeszkedik a MINI játékos futóműve. Bekapcsolt menetstabilizálóval mindez „csupán” egészen gyors, kiszámítható, dinamikus kanyarképességeket jelent, a rendszert félig kikapcsolva pedig bejön a képbe a popsi apró vagy igény szerint nem olyan apró csúsztatása, amivel kiválóan lehet együtt dolgozni. Félig keresztben autózni persze nem a leggyorsabb dolog a világon, de kétségtelenül mulatságos, főleg annak fényében, hogy egy orrnehéz elsőkerékhajtású modell a kiindulási alap. A kormányzás persze lehetne még pontosabb és főleg érzékletesebb, de MX-5-ön/124-en innen így sem panaszkodhatunk. Ehhez mérten a defekttűrő abroncsokat elhagyva és a szinte kötelező adaptív lengéscsillapítást megrendelve még a rugózás műfaját is egészen szépen letudja a MINI, igaz, az alapbeállítás még így is feszes, de nem vészesen feszes lesz.

Kimondottan élménydús vezetni, nyitott tetővel pedig még szűretlenebb az élmény

És az új automata? Vegyes érzelmeket kelt. Bár a kétliteres motor bivalyerős, nem éppen kihegyezett, melynek okán a legfelső tartományban kicsit unottan húz, azért mi továbbra is maradnánk a hatfokozatú kézi váltónál. Már csak azért is, mert a nagyon ajánlott váltófülekkel együtt 750 ezer forint az automata egység felára, ami nem kevés pénz. A hetes váltó egyébként 5 kilogrammal könnyebb elődjénél (teli tankkal, üresen egyébként 1380 kilogrammot nyomott a mérlegen tesztautónk), 130-nál pedig 2600 helyett 2100-as fordulatot tesz lehetővé. Ennek ellenére a gyorsulás mellett fogyasztásban sem mértünk releváns különbséget: normakörünkön ugyanúgy 6,2 l/100 km-t ért el a modell, 130-nál 7,3 liter körül van az étvágy, vegyesen, sportosan autózva pedig 8-9 literrel számolhatunk, ami nem rossz eredmény – ez pedig kézi váltóval sem változik sokat.

Normál menetben egyébként fajtájához mérten különösen finoman, okosan és gyorsan kapcsolgat az automata, szépen kihasználva az erőforrás alacsony fordulatszámon ébredő magas nyomatékát. Hasonlóan jó a bizonyítványa, amikor Sport módba kapcsolva dinamikusra vesszük a figurát és külön élvezet a reszponzív manuális üzemmód, vagyis ajánlott megrendelni a kormány mögötti kapcsolófüleket.

Sokoldalú és ügyes az új váltó, de van egy nagy hibája

Sajnos ezúttal hátrányok nélkül sem maradunk: egyrészt a duplakuplungosokra jellemző módon az egység lassan reagál az irányváltásokra (előre-hátramenet), továbbá padlógázra érthetetlenül tétova az egység. Ha konstans tempóval gurulunk például országúton vagy autóúton 80-110 km/h-s tempónál, majd hirtelen padlógázt nyomunk (besoroláshoz, előzéshez vagy csak passióból), először gondolkodik egyet az autó, majd felküldi a fordulatszámot az egekbe, ahogy kell, de a hajtás teljes erejét még mindig nem teszi rá (automatizált kuplungról beszélünk, ugye), és jó egy-másfél másodperc is eltelik, mire valóban kilő a kis kabrió. Ez így nem tűnik soknak, de higgyék el, a volán mögött ez örökkévalóság, a teszthét 6-700 kilométere alatt is többször előfordult, hogy a francia robotizált váltók legsötétebb érájának megfelelően számos akcióról le kellett tennünk, és maradtunk a helyünkön. Ennyire lassú padlógázas reakciót még bolygóműves és/vagy duplakuplungos automata váltónál nem láttunk, ráadásul ez nem egyedi hiba, ugyanezt tapasztaltuk a BMW 220i-ben is (a Sport mód is csak kicsit javít a helyzeten), ráadásul a jelenség szinte tempótól függetlenül észlelhető – őszintén szólva mi sorozatgyártásba engedés helyett inkább csiszolgattuk volna még a váltót.

10 milió alatt nehéz megállítani, nem hibátlan, de nagyon élménydús és sokoldalú

A jelenség különösen fájó azért, mert egyébként a közvetlenebb duplakuplungos kialakítás jól illik a MINI sportos karakteréhez, manuális üzemmódban pedig egészen gyors reakciók mellett, egészen gyorsan pakolgattathatjuk a fokozatokat (feltéve, ha nem nyomjuk véletlenül a gázpedált a kickdown kapcsolón túl). Így viszont sportos ajánlatunk továbbra is a hatos kézi váltó marad.

Nem is baj, ha nagyot spórolunk az opción, a MINI Cabrio ugyanis nem olcsó mulatság. Igaz, ha hozzávesszük, hogy mennyi arcot tud felmutatni a bájos-aranyos-divatos apróságtól az élvezetgyáros, ropogó kipufogós nyitott modellig, tulajdonképpen érthető a kézi váltóval 8,6 milliós induló ár, amelyet minden nehézség nélkül extrázhatunk 11 millióig (a csúcsot meg nagyjából tesztautónk 14 milliós árcédulája jelenti). Ezzel együtt is jelenleg a piac egyik legjobb megfizethető kabrió ajánlatáról beszélünk most, hogy a nyitott négyüléses kompakt kategória gyakorlatilag kihalt. A fent említett MX-5/124 duó azért megfontolandó, ha tényleg együtt tudunk élni a kétüléses kialakítással (ami higgyék el, egyáltalán nem könnyű feladat). Feljebb lépve pedig a BMW 2-es Cabrio kínál férfiasabb, kiegyensúlyozottabb képességeket, ráadásul hátsókerékhajtással, de az erősebb motorok már csak automata váltóval elérhetőek, ami még 184 lóerővel párosítva is jóval húzosabb árat eredményez – 14 millió alatt szinte lehetetlen megállni.

Néhány szóban

A frissítés szinte semmit sem változtatott a nyitott MINI képességein: továbbra is a piac egyik legjobb kabrióélményt kínáló modellje, amely egészen sokoldalú használatra alkalmas. Főleg kilátás és kezelés tekintetében azért van mit javítani rajta, de ha tudunk azonosulni a stílusával, ennyi pénzért ennyire élménydús, mégis valamennyire használható autót nem lehet találni. A modellfrissítés még jobban személyre szabható, még sokoldalúbb végeredményt hozott, igaz, a hétfokozatú duplakuplungos automata megosztó jelenség: normál használatban és manuálisan kimondottan elégedettek lehetünk vele, padlógázra mutatott erős tétovasága viszont főleg egy ilyen sportos modellnél lohasztó tud lenni.

Előnyök: Kimondottan sokoldalú alapkoncepció; Egyedülálló kabrió élmény; Remek vezethetőség kiváló, mókás hangolású futóművel; Egészen jól használható hátsó ülések és csomagtartó; Erős, mégis takarékos motor élvezetes hangaláfestéssel; Prémium minőség, extrák és szolgáltatások

Hátrányok: Szokást igénylő ergonómia; Zajos és huzatos „tetőablak” funkció; Korlátozott hátralátás nyitott és zárt tetővel egyaránt; Padlógázra lassan reagáló váltó; Adhatna több visszajelzést a kormányzás; Jól extrázva drága

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek