A Mercedes-AMG manapság nem fukarkodik az újdonságokkal: igaz, a kompakt kategóriában egyelőre csak a 35-ös jelölésű hajtásláncot mutatják be sorban újdonságaikban, de ez mit sem von le érdemeikből. Ezúttal eggyel feljebb léptek, ugyanis a nemrég frissült GLC család legvadabb, 63-as verzióit mutatták meg, amelyek a már jól ismert V8-as egységet rejtik a lemezek alatt, de még az eddigieknél is keményebb tekintetet kaptak.

A GLC esetében az AMG változat eddig is extrább volt az átlagnál, már ami a külcsínt illeti: legtöbbször csak a hűtőrács beosztását és a lökhárítókat szabják át az AMG mérnökei, de a közepes SUV esetében már alapból nagyobb hűtőmaszkkal találkozhattunk, amit a függőleges beosztású, úgynevezett Panamericana rácsozás hangsúlyozott ki még jobban. Mindez a frissített változatok új, szögletesebb fényszóróival még agresszívabb képet mutat, még ha a lökhárítók és az egyéb sportos elemek nem is változtak a ráncfelvarrással.

A Coupé is megújult - galéria

Az utastérben szintén nem az AMG-specifikus elemek jelentik az újdonságot leginkább, hanem az alap GLC verziók friss megoldásai. Persze a legmodernebb AMG kormány, a sajátos grafikával érkező digitális képernyő és az AMG funkciókat felvonultató nagyobb multimédiás rendszer azért bőven hoz megújulást, és akkor a karbon és Alcantara betétekről vagy éppen a sportülésekről még nem is beszéltünk. Extrák tekintetében természetesen a frissített verziók minden finomsága rendelkezésre áll.

A lényeg persze ezúttal is a lemezek alatt bújik meg: a négyliteres V8-as teljesítménye ugyan nem változott, de továbbra is igazán lenyűgöző képességeket vonultat fel. Az alapváltozat 476 lóerőt és 650 Nm-es csúcsnyomatékot kínál, míg az S verzió már 510 tagú ménest és 700 Nm-es nyomatékot bocsát a pilóta rendelkezésére – mindkét esetben kilencfokozatú automata váltón és összkerékhajtáson keresztül.

Az utastér is kimelekdően sportos - galéria

Számok tekintetében egyébként semmiben nem tér el a normál és a Coupé kivitel, így alapból ugyanúgy 4 másodperc alatt katapultálnak 0-ról 100 km/h-s tempóra, míg S verzióban mindehhez már csak 3,8 szekundumra van szükségük, ami egészen elképesztő. A végsebesség 250 és 280 km/h, de mindkét esetben csak az elektronika állja utunkat a gyorsulásban. Mindkét újdonsághoz alapáron jár a differenciálzár illetve a légrugós futómű és a menetprogram választó is, amely egy új, csúszós útra való üzemmódot is kapott.

A Nürburgring leggyorsabb SUV-ja - galéria

A GLC 63 képességeit az is jól mutatja, hogy a Nürburgringen képest volt 7 perc 49,369 másodperces időt futni, amivel a leggyorsabb SUV lett a legendás pályán, és néhány sportautót is simán képes volt megszorongatni. A frissített verziók ára valószínűleg nem sokat változik majd az előző kivitelekhez képest, így nagyjából 27-30 milliós alapárral számolhatunk, az S változatok felára pedig nagyjából 3 millió lehet majd.