verseny

Monte Carlo - kicsiben Győrben

2017.08.18.

A világ számos pontjáról érkeztek diákok Győrbe az idei Formula Student Hungary versenyre. Négy magyar és 35 külföldi csapat csaknem 800 tagja rendezkedett be a Széchenyi István Egyetem területén, hogy részt vegyenek augusztus 17-20-a között a nyolcadik FSH-n.

A „sátorverés” és regisztráció mellett a csütörtöki program már a gépátvétel és az ellenőrzések jegyében zajlott. A csapatoknak bizonyítaniuk kell, hogy autójuk megfelel a szabályoknak és teljesítik a versenyhez szükséges előírásokat. Az első két napon tilt-, noise-, és brake-teszten esnek át a gépek. A csütörtökön és pénteken rendezett statikus versenyszámok után hétvégén, azaz augusztus 19-20-án lesznek a látványos dinamikus versenyszámok, amikor az egyetem körül mérik össze tudásukat a formula autók.
 
Érdekessége a magyar futamnak, hogy egy kategóriában, egymás ellen indulnak a hagyományos, belsőégésű, és az elektromos motorral felszerelt járművek. A dinamikus versenyszámok csúcsa a vasárnapi úgynevezett endurance-futam, amelyben 22 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek, és az üzemanyag takarékosságot, az időt és az állóképességet is vizsgálják.
 
De mi is az a Formula Student?
 
A Formula Student egy formula autós (nyitott vezetőfülkés) versenysorozat, mely alapvetően konstruktőri verseny, a hangsúly elsősorban az alkalmazott módszereken, a felhasznált technikákon, a csapatmunkán, s a statikus versenyszámok során az elődásmódon van. A gyorsaság, a direkt egymás elleni versenyzés nem jelenik meg, a végeredmény összetett pontszámítási szisztéma alapján alakul ki.




Az XMEDITOR nyolcadik alkalommal rendezi meg a Formula Student Hungary konstrukciós versenyt, mely az eddigi gönyűi helyszínről beköltözött Győrbe, méghozzá a Széchenyi István Egyetem területére, illetve környékére.
 
Nincs a világon még egy olyan FS-verseny, mely városi körülmények között zajlik. A Formula-1-ben az egyik legnépszerűbb futam a Monte Carlo-i, a győri versenyt tehát a Formula Student Monte Carlo-jának is hívhatjuk. 2010-ben 6 országból 11 csapat nevezett, majd az évek során egyre többen jelentkeztek és érkeztek a megmérettetésre. 2012-ben már elektromos autók is rajthoz álltak, így vált az FSH komplex versennyé.
 
Idén is számos országból jelentkeztek a küzdelemre: ezen a nyáron 39 team próbál a legjobb lenni Győrben. Közülük 13-an elektromos járművel tesztelik az új pályát.
 
Izgalmas versengésnek ígérkezik tehát az idei FSH, hiszen az indulóknak új és szokatlan kanyarokban, új környezetben kell bizonyítaniuk augusztus 17-20-a között.
 
Fotók: Lukács Gabriella, Polcz Péter, Farkas Csaba

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....