Lexus

Kisteherautókat is megszégyenít a legnagyobb Lexus

2017.12.10.

A japán prémiumgyártó bemutatta az LX terepjáró három helyett két üléssoros kiadását, ami óriási csomagtérrel rendelkezik.

A Lexus legnagyobb szabadidőjárműve, az LX széria közel két évtizede kínál felülmúlhatatlan kényelmet először hét, majd a második generációs modell bevezetése óta akár nyolc utas számára. Az 5,08 méteres óriás jelenleg egyetlen, 5.7 literes V8-as benzinmotorral kapható, a 383 lóerős erőforrás könnyedén repíti akár 220 km/h-val a 2,7 tonna saját tömegű autót, és meg sem kottyan neki, ha 3,2 tonnát kell vontatnia.

Az ügyfelek 1995 óta rajonganak az LX komfortjáért és helykínálatáért, egy kritika azonban rendszeresen eljut a Lexushoz: sokaknak nincs szükségük a harmadik üléssorra. Nyugdíjasok, kétgyerekes családok vagy az aktív életmód kedvelői számára fontosabb a tágas, osztatlan padlójú csomagtér, mint a háromszemélyes harmadik üléspad soha ki nem használt opciója.

A Lexus ezért most bemutatta a modell két üléssoros kiadását. A korábban is tágas, 1266 literes raktér az ülésmechanizmus eltávolításával felfoghatatlan 1430 literre nőtt – ez az érték alaphelyzetben, nem pedig lehajtott második sori ülésekkel értendő! De akinek ez sem elég, az a hátsó ülések előre hajtásával egy 2,5 köbméteres, döbbenetes méretű rakteret varázsolhat a csomagtér helyére, ahol egy raklap szállítása sem okoz problémát.

Mivel az új modellt a várakozások szerint sokkal nagyobb valószínűséggel fogják sporteszközök, kajakok, sílécek szállítására használni, alapfelszerelésként kínálják a tetősínt, a lehetséges kivitelek számát pedig egyetlen, gondosan összeállított szintre redukálták: az ügyfeleknek nincs más dolguk, mint kiválasztani a karosszériaszínt és a beltér árnyalatát. Ez az egy szint persze a legkevésbé sem fapados: négyzónás klímaberendezés, bőrkárpitozás, motoros mozgatású hátfal és 20 colos kerekek szerepelnek a szériatartozékok listáján.

Szintén alapáras a parkolórobot és a holttérfigyelő rendszer, a panorámakamera, valamint a jármű távfelügyeletét és távvezérlését lehetővé tevő Lexus Enform Remote szolgáltatás, amelyhez tízéves ingyenes vészhívó és szervizemlékeztető funkció tartozik.

Szériatartozék továbbá a Lexus Safety System+ biztonsági csomag, ahogy a központi Torsen részlegesen önzáró differenciálművel és felezővel szerelt összkerékhajtás is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....