Hogyan lássunk neki a hozzátáplálásnak?

hozzátáplálás

A babák fejlődésében vannak olyan mérföldkövek, amiket a szülő nagyon izgatottan vár. Ilyen pillanat például, amikor az első fogacska áttöri a kicsi ínyét, vagy amikor először áll fel egy bútorba kapaszkodva, és persze az első kiejtett szó is heves szívdobogást okoz a családnak. A születés utáni első év egyik legizgalmasabb eseményeként tartjuk számon azt is, amikor a baba elfogyasztja élete első kanalas ételét, egy kis almalevet, majd pár nap múlva egy pár kanálnyi reszelt almát.

Az első kanál lenyalásától a komplett családi vacsoráig hosszú, kalandos út vezet. Lássuk, mikor érdemes elindulni az úton, és mire figyeljünk!

Mikor kezdd el?

Azok az anyukák, akik nem tudják a gyermeküket legalább féléves koráig szoptatni, gyakran hallják már 4 hónapos kor körül, hogy „tápszeres babával nyugodtan megkezdheti a hozzátáplálást, anyuka”. Hogy miért terjedt el ez a korai kezdés, azt nehéz egyértelműen megmondani. Mindenesetre a WHO és minden hiteles forrás egyértelműen a 6 hónapig tartó kizárólagos szoptatást, anyatej hiányában a kizárólagos tápszeres táplálást ajánlja. Nem véletlenül, hiszen a baba emésztőrendszere ennél korábban még nem áll készen a szilárd táplálékkal való ismerkedésre. Tehát a minimum 6 hónapos kort érdemes kivárni, és akkor is csak apró lépésenként ismertetni meg a babával az ételeket.

Mindig figyeljük a reakcióit!

Ha nem érdeklődő, nem nyitott az evésre, halasszuk el az egészet egy héttel vagy kettővel.
Elsőre a baba arcizmai összehúzódnak, de ez természetes, hiszen új ízzel találkozik éppen. Ha azonban látszik, hogy érdeklődik az étel iránt és várja a folytatást, akkor nyugodtan megkezdhető a hozzátáplálás. Érdemes megvárni azt is, amikor már segítség nélkül tud ülni, de van olyan csecsemő, akinél ez későn jön el – a végtelenségig nem kell halogatni emiatt.

Melyik napszakban kezdd?

Az én tapasztalatom az, hogy bárki bármit is mond, a baba maga dönti el, hogy mikor nyitott az új ízek kipróbálására. Szoptatás vagy tápszeres etetés előtt, szoptatás vagy tápszeres etetés után… minden gyerek más és más. Nálunk pl. az vált be, hogy két főétkezés közötti időben kóstoltattam a fiammal a kis mennyiségű újdonságokat.
A legalkalmasabb időszak az új ételek bevezetéséhez a délelőtt. Ilyenkor még meg tudod figyelni, milyen reakciót vált ki a babádból az elfogyasztott étel, és nem az amúgy is kritikus éjszakákat teszi még nehezebbé az esetleges hasfájás.

Mennyiségek

A hozzátáplálás klasszikus üteme kétféle.

Az óvatosabbak 5 napos ütemezésben haladnak:

Első nap: 1 kiskanál almalé, második nap: 2 kiskanál almalé, harmadik nap: 1 kiskanál almapüré, negyedik nap: 2 kiskanál almapüré, ötödik nap: 3 kiskanál almapüré.
Hatodik nap: új étellel ugyanígy.

A bátrabbak 3 napos ütemben mennek végig a folyamaton:

Első nap: 1 kiskanál almalé, második nap: 1 kiskanál almapüré, harmadik nap: 2-3 kiskanál almapüré.
Negyedik nap: új étel.

Saját készítésű vagy üveges bébiétel?

Hogyan válts ki egy teljes étkezést?

Hetek telnek el, mire a csecsemő már több zöldséggel, gyümölccsel is megismerkedik. Ha
érdeklődőnek látszik, elkezdheted emelni az adagot és akár keverni is őket. Pl. almát a burgonyával, répát a sütőtökkel stb.
Észre sem veszed, és az elfogyasztott mennyiség hirtelen 20, 50 majd 100 g lesz. Általában az első hozzátáplálós hónap végére sikerül egy teljes étkezést kiváltani, de nem hajt a tatár senkit, érdemes a baba visszajelzéseire figyelve, az ő ütemében haladni.
Amikor már ilyen mennyiséget eszik pl. az almából, akkor az az étkezés áttehető kora délutánra. Az újabb ételeket pedig elkezdheted megint délelőtt bevezetni. Reggel, délben és este maradjon meg az anyatejes/tápszeres étkezés, de ha a te kisbabád elfogadja, akkor akár az összes étkezés lehet vegyes: zöldség vagy gyümölcs előtt vagy után anyatej vagy tápszer.

A pürék állagát babavízzel vagy anyatejjel/tápszerrel tudod „lazítani”. Amikor pedig már tényleg nagy adagokat eszik egy étkezésre a babád, akkor mindig tegyél bele valamit sűrítésnek, pl. burgonyát, rizst vagy kaphatóak kimondottan babatápláláshoz fejlesztett gluténmentes gabonapelyhek, amelyeket egyszerű hozzákeverni az ételhez.

Néhány szó az ételallergiáról

Mindig figyeld a babád reakcióját! Egy új étel kóstoltatásakor légy óvatos, és ha ételintoleranciára vagy allergiára utaló tünetek jelentkeznek, mint pl. a száj vagy a popsi körüli piros pöttyök, a híg, zöld kaki, súlyosabb esetben pedig a hányás, légzési nehézségek vagy a véres széklet, mielőbb forduljatok orvoshoz! Ne ess pánikba, általában ezek nem veszélyes tünetek, csak egy kis odafigyelés igényelnek majd a hozzátáplálás folytatásában, illetve a gyermekorvos előírhat néhány hónapos diétát, amiből a tüneteket okozó alapanyagot ki kell iktatni.

Csecsemőkori ételallergia – minden amit tudni akartál róla!

További információkért kövesd a Bébispenót oldalt!

hirdetés
Egészségtudatos anya és hozzátáplálási blogger Egy hétköznapi anya vagyok, nem mesterszakács és nem tipp-topp háziasszony. Imádok enni, fontosnak tartom, hogy minőségi alapanyagokból készült ételeket fogyasszak, és azzal tápláljam a gyermekemet is. Írásaimmal segíteni szeretném a tájékozódást a babák hozzátáplálásának szövevényes útvesztőiben.
Előző cikkPeteérésjelző tesztek
Következő cikkEzért betegeskednek ennyit az óvodás gyerekek

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .