Közeleg a karácsony – ideje mézeskalácsot sütni

Közeleg a karácsony - ideje mézeskalácsot sütni

Lassan az ajtóinkban állnak az ünnepek és a gyerekek folyton a szülők körül rohangálnak, pláne anyu körül, ha süt vagy főz valamit. Mindig belepiszkálnak a felnőtt dolgába, hogy márpedig segíteni szeretnének. Hiába mondjuk nekik, hogy ez nem gyereknek való, vagy hogy ebben nem tudsz segíteni, vagy hogy menj inkább játszani, hátráltatsz a munkában… Ők nem igazán értik, hiszen olyan mókásnak tűnik az a sok liszt. Ha már úgyis mindenáron be kell iktassuk a közös sürgés forgást, mi is lehetne jobb választás arra, hogy megengedjük a lurkóknak a konyhai munkát, mint a közös mézeskalács sütés. A boltok polcain már szépen sorjában gyülekeznek a különféle formák a tészta szaggatásához. Lássunk is neki:

Szükségünk lesz

  • 33 dkg lisztre
  • 1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverékre
  • 1 teáskanál szódabirkarbónára
  • 10 dkg porcukorra
  • 1 db tojásra
  • 1 dl mézre
  • 10 dkg vajra
  • néhány boldog gyerkőcre, de igazából az egész család összegyűlhet
  • egy gyúródeszkára
  • egy nyújtófára
  • egy csipet jókedvre

KARÁCSONYI AKCIÓINK

ELKÉSZÍTÉS

  • Fogjuk a porcukrot, a mézeskalács fűszerkeveréket, a lisztet és a szódabikarbónát, majd egy nagyobb tálban alaposan összekeverjük.
  • Megolvasztjuk a vajat, amit összekeverünk a tojással és a mézzel, majd hozzáadjuk a lisztes keverékhez, alaposan eldolgozva a hozzávalókat.
  • Megfogjuk a deszkát és tésztánkat alaposan kinyújtjuk rajta, körülbelül 1 cm vastagságúra.
  • Most már jöhetnek a gyerekek kedvenc sütiszaggató formái, jöhetnek a karácsonyfák, a rénszarvasok, a karácsonyi gömbök, a harangok és társaik.
  • Kibélelünk egy tepsit sütőpapírral, előmelegítjük, majd 180 fokon, alul-felül hőlégkeveréssel 10-15 perc alatt megsütjük a mézeskalácsokat.

Itt még nem ér véget a történet, mert bár megmaradhatnának eredeti formájukban díszek nélkül, de hát az nem volna igazi móka. Ezért most adunk két tippet, hogy miként készíthettek nagyon ünnepi kalácskákat.

sült mézeskalács
pixabay.com

Díszítésként cukormáz

Ehhez kettő nagyon fontos dologra lesz szükség, mégpedig porcukorra és tojásfehérjére. Ezen felül még rum/mandula aroma, vagy sima ételszínezék is jó, ha van otthon, amivel meseszerűvé varázsolhatjuk a fehér mázat, ha szeretnénk színesebbé varázsolni a sütiket.

KARÁCSONYI AKCIÓINK

200 gramm porcukorhoz körülbelül egy tojásfehérjére lesz szükség. Ha hideg a fehérje úgy sokkal keményebb habot tudunk verni belőle.

díszített mézeskalácsok
pixabay.com

Fogd a robotgépet alacsony fokozaton bekapcsolva és először magában a tojásfehérjét kezdd el habosra verni, amikor már picit krémesebb, fokozatosan öntsd hozzá a porcukrot. Ha színezni szeretnénk tegyünk bele némi ételfestéket/aromát és állítsuk magasabbra a keverési szintet. Egészen addig dolgozd össze, egy irányba keverve a habot, amíg kemény nem lesz.

KARÁCSONYI AKCIÓINK

Habzsákba, vagy tölcsérre tekert sütőpapírba tudod tölteni a masszát, amennyiben nincs egyik sem már otthon, akár egy zacskó is megfelelhet erre a célra, sarkára akkora lyukat vágva kezdhetjük a díszítést, amennyire vékony/vastag vonalakat szeretnénk húzni.

Csokimázas díszítés

Először is szükségünk lesz egy üveg edényre, amely illeszkedik a lábasunkba, melyben vizet fogunk forralni. Továbbá egy tábla tortabevonóra, vagy étcsokira, vagy amilyet szeretünk. Némi olajra.

csokidarabok
pixabay.com

A felkockázott csokit a forrósodó üvegre helyezzük, öntünk rá kevés olajat, s addig kavargatjuk, amíg folyékonnyá nem válik. A kész mézeskalácsokat belemártogatjuk, s tehetünk rá ízlés szerint kókuszt, vagy a korábban elkészített cukormázzal is fel tudjuk dobni.

Valószínűleg a folyamat végére a konyha a feje tetején fog állni, de a közös szórakozás hangulata kárpótolni fog benneteket. Hátha rávehető a család az együttes mosogatásra és elpakolásra is! Jó sütés főzést kívánunk!

A mézeskalácshoz való mennyiségek forrása

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkA súlyosan beteg fiú sportcsapatával sorstársai boldog karácsonyáért gyűjt
Következő cikkTabuk nélkül – Mi történik a vagináddal szülés után?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .