Aktuális

Tragédia Pomázon: szomjan halt az otthon ápolt beteg fiú

Bors

Létrehozva: 2017.06.27.

Szörnyű tragédia történt vasárnap egy Pest megyei településen. A mentőknek egy halmozottan hátrányos helyzetű fiú miatt kellett kora délután a családi házhoz vonulniuk. Ám a 16 éves fiú akkor már nem volt életben. Úgy tudjuk, súlyosan kiszáradt állapotban találtak a fiatalra, aki betegsége miatt maga nem tudott volna sem ablakot nyitni, sem vízért elmenni. Értesüléseink szerint nem volt egyedül a házban, de a rendőrség még vizsgálja a haláleset körülményeit. A csendes, gondozott kis utcában azóta is a borzasztó tragédiáról beszélnek.

– Egy tündéri szép kis gyermek volt. Csecsemőkora óta ismertem szegényt. Hat hónapos volt, amikor ez a betegség megtámadta. Mostanra nem tudott egyedül sem felülni, enni vagy inni. Borzasztó csapás ez – rázza a fejét egy utcabeli idős hölgy.

A környé­ken mások is gyakran látták, hogy a srác édesanyja ölben viszi el az autóig a gyermekét, s hordja el minden reggel az iskolába.

– Elképzelni nem tudom, hogy történt. Valaki mindig volt vele itthon, olyan nincs, hogy magára hagyták – mondja egy idősebb férfi a köztiszteletben álló családról.

– Négy vagy talán öt kocsi is jött, több rendőrautó. A rendőrök hozzám csöngettek be, hogy egy szobahőmérőt kérjenek. Gondolom, azzal akarták megmérni, hány fok volt a fiú szobájában – mondja egy utcával arrébb egy hölgy.

– Óriási csapás ez a családnak. Jól ismeri őket mindenki, a nagyszülők évtizedek óta visznek egy boltot. Gyászukban a szülők két nagykorú fiukra és az elhunyt fiú kisöccsére támaszkodhatnak, ő még mindig iskolás – teszi hozzá. Érdeklődésünkre a rendőrségnél megerősítették az esetet, valóban egy fiatalember halála miatt nyomoznak.

– A haláleset kapcsán közigazgatási hatósági eljárás indult, de a részletekről a vonatkozó jogszabályok értelmében nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!