Celeb

Sokat költ Bochkorra az ATV

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.06.27.

Öt év kihagyás után augusztusban ismét képernyőre kerül a reggeli rádiózás nagyágyúja, Bochkor Gábor. A rádiós­ra az ATV csapott le. Olyan komolyan terveznek vele, hogy saját műsort kapott, ráadásul a Bors információja szerint nem sajnálják a pénzt a produkcióra és Bocsi gázsijára sem. A csatorna vezérigazgatója nem cáfolta értesülésünket.

– Valóban ATV-s viszonylatban nagy költségvetésű műsor lesz. A tervek szerint augusztus végén indul, Hajdú Péter gyártja. Egy könnyed hangvételű, alapvetően szórakoztató műsorról van szó – tájékoztatta lapunkat Né­meth Szilárd, hozzátéve, először a műsorterv volt meg, ahhoz kerestek em­bert.

– Bochkor hetente egyszer, vasárnap kerül képernyőre, a Sváby András ne­vével fémjelzett Napló után és az Esti Frizbi előtt. Péterrel együtt gondolkodtunk azon, hogy ki az a televíziós, aki a leginkább illene az elképzeléseinkbe. Az a célunk, hogy a fiatalok számára is vonzó legyen a vasárnapi kínálatunk – mondta el a vezérigazgató. A Bors úgy tudja, hogy az ATV egy nyári közös kampányt is tervez, amelyben Bochkor együtt szerepelne a hajdani TV2-sökkel, Hajdúval és Svábyval. Szerettük volna megszólaltatni Bochkort is, ám eddig nem reagált megkeresésünkre. 

Csak egyet szeretett

Bochkor öt évvel ezelőtt a Megasztár zsűritagjaként szerepelt a TV2-n, előtte több műsora is futott, de nem voltak hosszú életűek. Tizenkét éve vezette a csatornán a Buzerát, amelyben hetente öt sztárvendég próbálta megfejteni a nézői feladványokat. Az ő nevéhez fűződik a még régebbi Csaó, Darwin!, a Boros–Bochkor show, és egy ideig a Kész átverést is vezette. Ezek közül csak egyet szeretett igazán.

– Amit nagyon élveztem, és a TV2 vezetősége bu­kottnak nyilvánított, bár szerintem csak nem várta ki, az a Buzera volt. Azt szerettem, mert ott beszéltettem, reagáltam, egy olyan kommunikációs aktivitás volt, ami jól áll nekem. A Csaó, Darwin!-t baromira nem szerettem, mert álltam, mint egy hirdetőoszlop – árulta el Bochkor a Velvetnek hat éve.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...