Celeb

Papadimitriu Athina: Tíz éve nem volt férfi az életemben

kbv

Létrehozva: 2017.06.29.

A színésznő nem tagadja, elviselhetetlen a férfiaknak energikusságával és határozottságával. De ez nem feltétlenül az ő hibája: Athina nem tartja elég erősnek a korabeli férfiakat.

Előny is, hátrány is, hogy mindig energikus, ami a szívén, az a száján, a véleményét sosem rejti véka alá. Ha kell, maga cserél villanykörtét, lovat pucol, abrakol és játszik. Szóval Papadimitriu Athina erős és határozott nő, amit egyáltalán nem bán persze, azt viszont már annál in­kább, hogy e tulajdonságai miatt bizony a férfiak egyszerűen elriadnak tőle.

– A pár­kap­cso­­lataimban min­­dig azt éreztem, hogy rengeteg vagyok. Szerettem volna visszavenni, mert mindig meg akartam felelni. Sokszor feladtam magam, de nem voltam tőle boldog. Azért vagyok egyedül, mert nem találom azt, aki engem elvisel – mondta őszintén Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának felvételén Athina, aki később a Borsnak is kifejtette, mit is ért pontosan „elviselhetetlenségén”.

– Annak ellenére, hogy itt szü­lettem, igazi mediterrán tí­pusú nő vagyok, tele érzelemmel, és ezt nem is titkolom. Szeretik a férfiak ezt a típust, de nem egy párkapcsolatban, ott kép­telenek elviselni az erős nőt, az ugyanis gyengíti a férfit. Nekik olyan nőre van szükségük, aki hisztis, nyafog, az apró problémáival a férfihez fordul, ő pedig megoldhatja. Én nem vagyok hisztis, egyszerűen az igazságtalanságot nem bírom elviselni, ami ellen fel is emelem a hangomat, a véleményemet nem szoktam véka alá rejteni – mondta lapunknak a színésznő, aki elárulta, volt idő, hogy próbált „puhább” lenni, de a legkevésbé sem élvezte ezt a szerepet.

– Jól érzem magam így, és a barátaim is így szeretnek. Tíz éve vagyok egyedül, ez alatt futó kapcsolatom sem volt, nem is vagyok képes rá. Én beleszeretek valakibe, és ezerrel beleadok mindent. Ezalatt egyébként nem is voltam nyitott, ha udvarolt is volna valaki, én nem vettem észre – magyarázta Athina, aki azért természetesen nem csak magában látja a hibát.

– 62 éves vagyok, fiatalabb férfiakkal nem kezdenék. Ám a korombeli férfiak közel sem tartják olyan jól magukat. Míg egy spa­­nyol, olasz, mediterrán férfi 65 évesen még igen jól néz ki, addig itthon elhagyják már magukat – vélte Athina, akit most azért sem vonz különösebben a pasizás, mert egy egészen másfajta szerepben tündökölhet. Vasárnap megszületett Trokán Péter színművésszel közös Anna lányának a kisfia.

– Nagymama lettem, hol érdekel engem a pasizás??? Karcsi vasárnap éjszaka született, Anna nagyon ügyes volt, végtelenül büszke vagyok rá. Annak ellenére, hogy első baba, egy percig sem izgult, és azóta is nagyon szépen és természetesen bánik a kisfiúval. Karcsi 3 kiló 17 dekával és ötven centivel született! – újságolta a büszke nagymama.

Előző életében

Gyurkó Katalin asztrológussal beszélgetve sok érdekesség derült ki a színésznő előző életeiről. Ezek szerint valaha jó boszorkány volt, tele tudással és energiával, akit ennek ellenére megégettek. Egy másik életében ott volt a francia forradalomban, de létezett a levegőben szárnyaló kondorkeselyűként is, amelyet azonban nyílvesszővel szembe lőttek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664113
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664113
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...