Sport

Apatigris lett az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás

K. D.

Létrehozva: 2017.08.18.

Két szempontból is új lesz a hétfőn kezdődő párizsi vb az olimpiai ezüst-érmes Lőrincz Tamás számára. Világbajnokságon most debütál új súlycsoportjában, 75 kilogrammban, ráadásul már apukaként lép szőnyegre, ugyanis július 20-án megszületett első gyermeke, Dóra. 

– Nehéz időszak a mostani. A felkészülés miatt nem igazán tudtam gyakorolni az apaszerepet. Több edzőtáborban vettem részt, így szinte csak képeken és videókon láttam a lányomat. Bármennyire rossz most, a sportban még vannak céljaim, és már a lányomnak is szeretnék bizonyítani, így még motiváltabb vagyok – magyarázta a Borsnak Tamás, akivel nem tart Párizsba a családja. – Nem szerettem volna, hogy kijöjjenek. Sajnos jelenleg nem a francia főváros a legbiztonságosabb hely. Szerintem a csapat-tagokkal sem fogunk lófrálni sokat a városban.

Az is nehézséget okoz majd a számára, hogy ne állandóan a családján járjon az esze, ettől függetlenül szeretne dobogóra állni.

– Úgy érzem, jó formában vagyok. Ha most is bronzérmet tudnék szerezni, mint az Eb-n, elégedett lennék. A nyitónapon lépek szőnyegre, így sok múlik rajtam is, hiszen egy jó rajttól a többiek is erőre kapnak. Ahhoz is kezdek hozzászokni, hogy test-vérem, Viktor küzdelmeit nem láthatom, hiszen egy napon versenyzünk – fogalmazott Tamás, aki végezetül el-árulta, attól, hogy apa lett, még keményebbnek érzi magát. 

– Apatigris lettem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított