Aktuális

Így reagált a Színművészeti Marton megvádolására

Bors

Létrehozva: 2017.10.19.

Mint ismert, Sárosdi Lilla csütörtökön a nyilvánosság elé állt a hazai közvéleményt is megrázó szexuális zaklatási témában és felfedte, ki volt a zaklatója. A színésznő Marton Lászlót nevezte meg, aki húsz évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta. A rendező az egyik színházi próba után a barátjával elvitte kocsikázni, majd nemi szervét mutogatva neki arra kérte a színésznőt, puszilja meg, miközben a barát önkielégítést végzett.

A ma reggeli nevesítés után Marton László az MTI-nek eljutattott egy közleményt. Ez állt benne: Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére. 

Délutána Színház-és Filmművészeti Egyetem is kitett egy közleményt melyben sem Marton ellen, se mellette nem tették le a voksukat, amíg nem derül ki, megtörtént e a zaklatás. A magyarázat ésszerű: az egyetem nem hatóság.

"Az egyedi esetekben egyedileg kell eljárnunk. A közvéleményt érdeklő, konkrét kérdésre vonatkozóan két állítás áll szemben egymással, az egyik szerint megtörtént a zaklatás, a másik szerint nem. Sem hatásköre, sem joga, sem lehetősége nincs az egyetemnek arra, hogy eldöntse, melyik felel meg a valóságnak a két, egymásnak ellentmondó állítás közül. Mindaddig, amíg független hatóság nem állapít meg jogsértést, az egyetemnek nincs joga lépni az ügyben. Ugyanakkor evidencia, hogy bármilyen bizonyítást nyert jogsértés vagy erkölcsi vétség esetén az elkövetővel szemben az egyetem a megfelelő szankciókat alkalmazza" - áll az egyetem közleményében. 

Nem tudni, a Vígszínház mikor reagál Marton megvádolására.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632015
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632015
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632015
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány