Celeb

Tarantino évtizedek óta tudott Weinstein ügyeiről

Bors

Létrehozva: 2017.10.20.

A rendező bűntudatot érez, hogy nem lépett eddig az ügyben.

Forrás: Northfoto

Quentin Tarantino évtizedek óta tud Weinstein zaklatási ügyeiről, és szégyelli magát, hogy nem szakított meg mindenféle kapcsolatot a producerrel, írja a The New York Times.

„Eleget tudtam ahhoz, hogy többet tegyek, mint amennyit tettem”, mondta a rendező, aki több filmjénél is kollaborált Weinstennel, így például a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény és Kill Bill filmeken dolgoztak együtt.

„Sokkal több történt, mint amit pletykálnak. Tudtam róla, hogy volt néhány ügye.”

A New York Times október elején robbantotta ki Weinstein szexuális zaklatási ügyeit. Weinstein tagadta az ellene felhozott vádakat, több tucatnyi áldozat számolt már be arról, hogy szexuálisan zaklatta, helyzetével visszaélve megalázta őket, és voltak, akik szexuális erőszakkal is vádolták. Köztük volt Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow és Rose McGowan is. Legutóbb Lena Headey, Lauren Holly és Lysette Anthony színésznők mondták el a nyilvánosság előtt, hogyan zaklatta őket a producer.

Az egyik érintett Tarantino ex-barátnője, Mira Sorvino, aki szintén elmesélte történetét a New Yorkernek. A rendező elmondta, jóval az ügy kirobbanása előtt tudott már Weinstein dolgairól: Sorvino mesélt neki Weinstein felajánlásairól és molesztálásairól, és egy másik színésznő is feltárta előtte a történetét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671913
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17002594_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...