Sport

UFC: hüvelykujja bánta Melinda vegasi bemutatkozását

T. D.

Létrehozva: 2017.12.09.

Első magyar ketrecharcosnőként döntetlennel mutatkozott be Fá­bián Melinda az UFC Las Vegas-i gáláján az amerikai DeAnna Bennett-tel, majd kórházban kötött ki. A hü­velykujjából letört egy darab csont, így a harcot tavaszig hanyagolnia kell, az edzést viszont addig sem szünetelteti. 

– Még mindig nem fogtam fel, ami velem történt. Pedig már hetek óta Új-Mexikóban voltam, egy edzőtáborban, ahol lelkileg is készültem a megmérettetésre. Mindennap elképzeltem a meccset a bevonulástól egészen a végéig. Ám ott helyben már az első pillanattól máshogy alakult. Zord tekintettel, elszántan akartam belépni a ketrecbe, ehelyett, amikor megszólalt a zene és a nézők magyarul buzdítottak, el­árasztott a boldogság és mosolyogva vonultam be – mesélte Fábián.

Az első menet a magyar sportolóé volt, a folytatásban azonban kiegyenlítődött a küzdelem, és végül mind a két nő kezét felemelték, döntetlen eredmény született. 

– Nekem kellett volna győznőm, hisz szétvertem az amerikait. Viszont ehhez már hozzászoktam, külföldön sose nyerhetek. 

Edzője, Peszlen Ferenc, aki egyben a párja is, rendkívül örül kedvese teljesítményének.

– Amint kijöttem a ringből, azt mondta, megküzdöttem a démonjaimmal, büszke rám és örül annak, hogy nem lett az első menet vége K. O., s meg tudtam mutatni, mire vagyok képes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713914
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713914
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik