Aktuális

101 kőből faragott betlehemet Gábor

L. B.

Létrehozva: 2017.12.09.

Forrás: Fóris Gábor

Százegy darab kőből kifaragott figurából épített betlehemkompozíciót Varga Gábor szobrászművész Dombóvár szívében. Az alkotás nem kevesebb, mint húsz éven át készült és a város szimbolikus építményét, az egykori víztorony lábazatát díszíti.

– Amikor tizenhárom éve ide költöztem, egy kis méretű betlehemet ajándékoztam a városnak. De az alkotás egyes darabjai már 1996-ban elkészültek, így mondhatni, húsz évig dolgoztam rajta. A kompozíciót minden évben kiállították a városháza elé, végül a polgármester javaslatára került a víztoronyhoz, némi bővítés után – magyarázza Varga Gábor a Borsnak. A szoborcsoport felét 35–40 centiméter magas emberi alakok, a másik felét állatok alkotják, összesen nyolcvankét műből áll.

A Tolna megyei város betlehemes tárlata igazi különlegesség a képzőművészeti alkotások között, egyedülálló módon ugyanis a biblia történetét az angyali érintéstől kezdve egészen Jézus születéséig mutatja be.

– A korabeli viseletet, környezetet és építészetet igyekeztem teljesen korhűen elkészíteni. A visszajelzések alapján elégedett vagyok, az emberek boldogok, amikor megcsodálják. Örülök, hogy egy kis ünnepi csillogást tudtam becsempészni a helyiek hétköznapjaiba – tette hozzá a keramikus, aki a bibliai szereplőket ábrázoló szobrocskákat egy különleges eljárással készült anyagból, úgynevezett pirogránitból faragta és éget-te ki.

A nem mindennapi látványosság másodjára, advent első gyertyagyújtásakor került kiállításra, s egészen vízkeresztig, január 6-ig csodálható meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét