Sport

Doll szeretne végigrobogni a legendás 66-os úton

Szabó Sándor

Létrehozva: 2018.02.19.

A magyar táj, a magyar vidék és főként a Harley Davidson szerelmese Thomas Doll! A Fradi futballcsapatának német edzője, aki ha teheti, segítője, Ralf Zumdick társaságában felpattan kétkerekűje nyergébe, és nekivág az or­szágútnak.

– Gyerekkorom óta imádom a motorozást. 2007-ben, Hamburgban jutottam hozzá kedvenc márkámhoz, a Harleyhez – meséli Doll. – A motorozás nálam több a hobbinál: életforma, életigenlés. Sose kívántam gyorsasági világcsúcsot felállítani, imádom a természetet, a szellőt, a virágokat, a táj szépségét.

Így aztán Zumdickkal – és olykor Kovács Kokó István olimpiai bajnokkal – közösen járja Esztergom, Tatabánya környékét, Visegrádról és a Dunakanyarról felsőfokokban szól, de a kedvence a Balaton.

– Hétfő reggel felülök a Harleyre és Ralffal egy nap alatt megkerüljük a tavat. Nincs vita közöttük: Balatonfüred a Balaton legcsodásabb városa! Úgy meseszép, ahogy van.

Amikor Doll még futballozott – Németország mellett az olasz Lazióban és a Bariban is –, a szerződésében kikötötték, hogy tilos nyeregbe ülnie. Ezt aztán nehezen viselte. – A mostani fekete csodámmal, amit egyébként tavaly vásároltam, szép lassan bepótolom a kiesett éveket.

– Kiváló a kapcsolatunk a Budapest Chapter „harleys” egyesülettel, velük is gyakran kirándulunk – teszi hozzá Zumdick.

– Képzelje, Eger környékén egyszer meg kellett állnunk, ugyanis egy birkanyáj andalgott előttünk keresztben az úton – teszi hozzá Doll. Munkába járásra a fővárosban egyikőjük sem használ motort, arra ott az FTC-től kapott Volkswagen autó.

A tréner nemrég járt Afrika legdélebbi pontjánál, Fokváros körül, azt mondja, életre szóló élmény volt, de álmai netovábbja egy hosszú amerikai túra. Azt Zumdick már többször teljesítette, de Doll is végigmotorozná a legendás 66-os utat.

– Remélem, erre a nyáron nem kerül sor, szívem szerint inkább a BL-selejtezőnkkel foglalkoznék... – mosolyog Doll. – Amúgy óvatos motorosként jellemezhetném magunkat, el­mondhatom, a híres amerikai film címével, hogy valódi szelíd motorosok vagyunk, soha nem volt balesetünk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik