Celeb

Férjes asszony Berki új barátnője

uv

Létrehozva: 2018.02.23.

<p>Renátának 2016-ban volt az esküvője. Decemberben még babát terveztek. Ez egy nagy szerelem lehet, ha Mazsi a házasságát is felrúgta Berkiért.</p>

Forrás: Végh István

Míg Hódi Pamelát soha nem vette feleségül Berki Krisztián, talán a sors fintora, hogy ő maga egy olyan nőbe szeretett bele, aki ujján karikagyűrű csillogott. A ki­gyúrt macsó a héten mutatta be a nyilvánosságnak új barátnőjét, Katona Renáta Mazsit, akiről azt mesélte a TV2 Mokka című műsorában, hogy a lány kezdett ki vele.  Ez azért is furcsa, mert a Bors megtudta, hogy a 25 éves lány a mai napig házas asszony.

Mazsi egy közeli, névtelenségét kérő ismerőse azt mesélte lapunknak, hogy a 2011-ben Magyarország Szépe versenyen is induló lány egy pesti, jól menő vállalkozó, T. Attila felesége, immáron másfél éve. Mi több, a fiatal házasok ba­ba­tervezésben voltak, amikor Berki a képbe került.

– Egészen megdöbbentő számomra ez az egész, Reniék ugyanis babát terveztek még pár hete  – kezdte a bennfentes a megdöbbentő történetet, aki azt is tudja, hogy mikor és hol melegedett össze a pár.

– Rubint Réka óráin találkozgatott Reni és Berki, és a helyiek azt rebesgetik, hogy a híres házaspár elhívta magával síelni, ahová meglepetésként Berki is csatlakozott, a továbbiakat pedig már jól tudjuk  – mondta egy másik informátor a Borsnak, aki szerint a volt férj sem érti pontosan, hogy mi miért történt.

A szerelmi háromszög ugyanis végérvényesen tönkretette a fiatal pár házasságát, akiknél hamarosan osztozkodásra is sor kerül, és „cukrász Mazsi” igen rosszul jöhet ki a dologból. Ugyanis a barna szépség a jól menő cukrászatát szerető férjétől kapta ajándékba, amihez több mint valószínű, innentől a megcsalt fél is ragaszkodni fog.

– Attila tenyerén hordta Renit, igazi nagy szerelem volt az övék. Nem ilyen lánynak ismertük meg Mazsit, aki csapot-papot otthagy  – vélekednek az ismerősök.

A Bors felhívta Renátát is, hogy régi és új kapcsolatáról kérdezze. A végtelenül kedves lány először őszintén mesélt. Ám kis idő múlva az újságírót Berki Krisztián hívta vissza, és azt mondta, hogy visszavonja barátnője nyilatkozatát.

Utolértük Renáta férjét, T. Attilát is, aki nem kívánt bővebben nyilatkozni az ügyről, de kollégánknak annyit azért elárult, hálás a sorsnak és Berki Krisztiánnak, hogy felnyitotta a szemét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083757_auto_resized.png
origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707616
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707616
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707616
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel