Aktuális

Kétszer kapott koffeinmérgezést Török Ádám

Hu-Zo

Létrehozva: 2018.04.24.

A friss magyar baristabajnok meg tudja mondani íz és illat alapján, hol termett a kávé. Most Amszterdamba készül a vébére.

Forrás: Bors

A harminc­éves Török Ádám képviseli ha­zánkat az idei barista-világbajnokságon Amszterdamban, mert márciusban ő lett a magyar bajnok. 18-19 évesen kezdett dolgozni egy kávézóban, ahol beleszeretett egy gyönyörű kávégépbe. Akkor még nem tudta, hogyan kell jó kávét készíteni, de beleásta magát a szakmába.

– A barista az, aki professzio­nálisan készíti a kávét – mondta a Borsnak Ádám. – A pörkölés nem az ő dolga, csak az a feladata, hogy a hozzá került kávéból a legjobbat hozza ki. De ő mondja meg azt is, hogy az őrlőgépet hogyan állítsák be. A kész kávé ízét nagyon sok minden befolyásolja. A nagyon jó kávéhoz fontos a jó gép, az, hogy mekkora kávémennyiségből mi­lyen nyomáson, hőfokon és mennyi idő alatt készítik el. Aki a vb-n a top ötbe bekerül, az a világon bárhol el tud helyezkedni – magyarázta.

A versenyre az alapanyagokon kívül a csészéket, a terítéket és minden más kelléket is a versenyzők viszik, csak a gépet ad­ják a helyszínen. 15 perc alatt el kell készíteni négy eszpresszót, négy tejes italt és négy kreatív italt a négy ízlelőzsűrinek, s el kell mondani azt is, hogy milyen ízekre számítsanak. Ha rum-, barnacukor- és fügeíz volt a cél, akkor nem lehet tejcsoki. vagy eperízű a kávé, mert az pontlevonással jár. A kávé gyümölcsös íze egyébiránt a pörköléstől és az elkészítés módjától függ.  

A barista naponta négy-hat eszpresszót iszik, de ha pörkölés után kísérletezik az ízekkel, akár harminc kávéba is belekóstolhat. Zsűrizés esetén pedig ez a szám 60-90 is lehet. Életében kétszer kapott kávémérgezést. Egyszer, amikor egy európai baristabajnokságon zsűrizett, egyszer pedig, amikor az akkori négyszeres magyar bajnok, Molnár Attila vele együtt készült versenyre. Annyi kávét kóstoltak, hogy azt vették észre: hét-nyolc lépcsőfokot sem tudnak megtenni, úgy érezték, csúszik ki a talaj a lábuk alól.
– Hogy egy kávé melyik földrészről, melyik szigetvilágból származik, az íze és az illata alapján meg tudom mondani, de nagyobb odafigyeléssel még azt is, hogy melyik dél-amerikai országban termett – jelentette ki Török Ádám.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089896_auto_resized.png
origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség