Aktuális

Gyerekhalál Akasztón: máskor is száguldozott a BMW-s

Bors

Létrehozva: 2018.06.22.

Borzasztó jelenet játszódott le szerda este fél tízkor a Bács-Kiskun megyei Akasztón: a Csengődi utca elején egy nagy sebességgel hajtó BMW-s elvesztette az uralmat a kocsi fölött, lesodródott az útról, s az árok mögötti kerítésbe csapódott.

A kocsit Zoltán vezette, az anyósülésen az élettársa, Alexandra ült, hátul pedig a fiatal anyuka gyerekei, a hároméves Adrián és az ötéves Botond. A kocsiban senki sem volt bekötve, a hatalmas csattanás után a legkisebb fiú kirepült az ablakon, s arccal a betonnak csapódott. A 27 éves édesanya és az ötéves gyerek könnyebb sérülésekkel megúszta, a szerencsétlenül járt kisebbik fiút és nevelőapját életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol Adrián életét már nem tudták megmenteni. A rendőrök felnyitották a csomagtartót, ahol két gyermekülést is találtak.

– Folyton száguldozott, már többször rá is akartam szólni a felelőtlen viselkedése miatt. Dübörögtette a zenét, mindig tudtuk, ha erre jár – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő utcabéli.

Teljes cikkünk itt olvashatják!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!