Aktuális

Horror: kerti partin kínálta fel áldozata húsát a sorozatgyilkos asszony – +18

Bors

Létrehozva: 2018.06.22.

Kelly Cochran férjével, Jason Regannal együtt végezte ki volt szeretőjét, kinek holttestét azóta sem találták meg, habár a nő azt állítja elásták a közeli erdőben Michiganben. Egy új dokumentumfilm azonban sokkal sötétebb és brutálisabb titkokat tárt fel a kegyetlen gyilkosságról.

Az Investigation Discovery műsora azt állítja, hogy Cochran valójában egy kerti partin szolgálta fel volt szeretője – aki nem mellesleg férje testvére volt – földi maradványait sült hús gyanánt szomszédaiknak. A 34 éves nő később kilenc másik ember meggyilkolásával is hencegett, de a holttestekre egyelőre nem találtak rá az FBI emberei – írja a Mirror

A dokumentumfilm készítőinek sikerült megszólaltatnia a nő bátyját, Coltan Caboyant, aki elmondta a nyomozóknak is: attól fél, hogy húga egy örült sorozatgyilkos. Cochran egykori szomszédai arról beszéltek a filmeseknek, hogy gyanús volt a hús, amit felszolgáltak nekik egy bizonyos kerti bulin, közvetlenül Regan eltűnése után. Utólag visszagondolva, mintha emberi maradványok lettek volna, lehet, hogy az áldozaté – mondták. Egy közeli barát úgy jellemezte az ételt az interjúban, hogy a hamburgernek nagyon furcsa, kellemetlen íze volt, elképzelhető hogy emberhúst tartalmazott.

A hatóságok eleinte csak Regan eltűnése kapcsán nyomoztak, de mivel nem jutottak semmilyen használható nyomra, felfüggesztették az ügyet, ám miután 2016. februárjában Cochran férje gyanús körülmények között meghalt, így ismét elővették az aktákat. Kiderült, hogy a nő halálos adag heroint adott be párjának, majd megfojtotta. A kegyetlen feleség feltehetőleg ezzel akarta megbosszulni, hogy két évvel ezelőtt férje agyonlőtte szeretőjét. (Azt a férfit, akinek húsát közösen kínálták fel a szomszédoknak.)

Amikor az FBI is beszállt a nyomozásba, Cochran elmenekült az államból, de végül Kentuckyban elfogták, és bevallotta a gyilkosságokat.

A tárgyaláson a sorozatgyilkos nő azt mondta, hogy vannak még ”barátai” eltemetve a föld mélyén, Indianában, Michiganben, Minnesotában és Tennessee-ben is. Több részletet nem árult el, így nagyon kicsi a valószínűsége, hogy megtalálják a holttesteket, feltéve ha valóban voltak még áldozatai, és nem csak a megfélemlítés volt a célja állításával.  

Kelly Cochran tényleges életfogytiglanti börtönbüntetést kapott szeretője meggyilkolásáért, majd miután sikerült rábizonyítani férje kivégzését is, további 65 év börtönre ítélték. Mivel Michiganben nincs halálbüntetés, ezzel kívánta a bíróság nyomatékosítani bűnei súlyát attól függetlenül, hogy már amúgy sem hagyhatta volna el a börtönt életében. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687812
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687812
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079805_auto_resized.jpg
travelo.hu

Körbebringáznád a Tisza-tavat? Mostantól vonattal is könnyen oda juthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei