Aktuális

Kóstolta már? Csak a turisták ugranak a nutellás lángosra

B. B. A.

Létrehozva: 2018.06.24.

<p>Ha a magyar lángosra vágyik, többnyire három variáció jöhet szóba. Sima lángos sózva, sima lángos fokhagymásan és sajtos, tejfölös lángos. Eddig legalábbis így volt. Vajon a magyarok untak ebbe bele vagy a turisták igényelnek ennél jóval többet?</p>

Kilencet üt a budapesti Fővám téri vásárcsarnok órája: nyitnak az emeleti éttermek – bár többnyire inkább „street food helynek” nevezi ezeket a ma embere. Gőzölög a frissen elkészült gulyásleves, hívogatja az üres gyomrú magyart és turistát a sok egymásra pakolt töltött káposzta, és katonákat megszégyenítően állnak vigyázzban a kipakolt mangalicakolbászok. Egyelőre azonban senkinek sem esik meg rajtuk a szíve, más érdekli most a vásárlót. Dél körül minden bizonnyal a tipikus magyar ételek után vágyakoznak a legtöbben, de hol van az még! Most néhány méterrel arrébb a lángososnál váltják egymást a reggelizni vágyók, főleg turisták, de azért magyar is akad. 

– A szokásosat? – árulja el a kiszolgáló a kérdésével, hogy a nyugdíjaskorban lévő úr nem először jár itt. A helyeslő válasz után azonnal viheti is a frissen készült lángost, jó magyar szokás szerint fokhagymával meglocsolva, sajtosan, tejfölösen. Azt mondja, azért ezt választja, mert a többi a külföldieknek való, meg mert ez olcsó.

Közben egy fiatal lány is kikéri a reggelijét, ő is a sajtos, tejfölös, fokhagymásat választja. Először kicsit furcsán néz, hogy mit akar tőle egy vadidegen, amikor ő épp most harapott bele a lángosába, és élvezni szeretné a szájában keveredő ízek harmóniáját. De amikor elmondom neki, hogy arra vagyok kíváncsi, miért nem inkább a lila hagymával, szalámival, kolbásszal, sonkával vagy épp a gombával, paradicsom­mal, rukkolával megpakolt „vega-dream” fantázianevű, 2100 fo­rintos csodát választja, egyből rávágja:

– Mert ez a tipikus magyar, és azért, mert ezzel is nehezen birkózom meg, már a fele eltelít, azokat nem tudnám megenni. Az édes lángosokról pedig most hallottam először. Nem tudom, hogy meg tudnám-e enni a nu­tellásat.

Merthogy olyan is kapható. A helybelieknek elsőre érthetetlen, sőt, sokaknál ki is veri a biztosítékot, főleg mert ez is úgy van feltüntetve, hogy „tipical hungarian food”, azaz tipikus ma­gyar étel.

A Gasztrobizarr nevű Face­book-oldal egyenesen úgy ír erről, hogy „felkavaró”, de tovább is mennek: „Ami a nagycsarnok első emeletén zajlik, ez a döbbenetes, nagyipari szemfényvesztés, ez az intézményesített Hungarian Food Disneyland megtéveszti a turistákat”. Magyarán: az ilyen, minden furcsasággal megkent és megpakolt lángos sosem volt tipikus magyar étel.

A lángosozóban dolgozó lányok azt mondják: főleg a turisták igényeit elégítik ki ezekkel a különleges lángosokkal. Kifejezetten az ő igényeikre szabva készül a „luxory”, a „fantastic”, a „phenomenal” és az „exlusive” is. Mindjárt találok is egy fiatal turistapárt, amely láthatóan elégedett azzal, amit kért, vagyis a szalámis, sonkás, „meat lover” (húsimádó) nevű lángossal.

– Én ezt inkább junk foodnak (gyorskajának – a szerk.) nevezném, semmiképpen sem reggelinek vagy ebédnek, de ízlik, bár kicsit drágállom érte az 1400 forintot – mondja egyikük.

Pedig ez még az olcsóbb. Van, amelyik 2800 forintba fáj a turis­táknak, merthogy az nyilván az ő pénztárcájukra van szabva. Pár méterrel odébb vidám, négy-öt tagú lánytársaság eszi épp a lángosát. Ők az egyszerű, mégis tipikus sajtos, tejfölöset kérték.

– Csehországból jöttünk, odavagyunk a magyar lángosért. Ezt az egyszerűt szeretjük, nekünk nem hiányzik róla semmi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség