Aktuális

Elképesztő bátor volt a 10 éves lány, aki videókból tudta, mit kell tenni, ha elfolyik a magzatvíz – videó

Bors

Létrehozva: 2018.08.16.

Forrás: Facebook

Egy 10 éves kislány segített a szülésnél, amikor neve elhallgatását kérő nagynénje magzatvize váratlanul elfolyt Fairfax County-i otthonukban.

Chloe Carrionra a 21 éves rokona vigyázott otthon, amikor a fiatal nő hasfájásra panaszkodott, de még ő sem volt tisztában azzal, hogy gyermeket vár. Néhány perc múlva azonban annyira erős görcsök gyötörték, hogy segítségért üvöltött fájdalmában a fürdőszobából.

A gyermek nem hitte el, amit lát, de nem ijedt meg. Elmondása szerint az segített neki, hogy megfelelően tudja kezelni az abszurd helyzetet, hogy egyszerűen imád babázni. Nagynénje rengeteg vért vesztett, és elájult a szülés után, így a gyermek azonnal hívta a mentőket, és a diszpécser utasításait szigorúan követve cselekedett. Neki kellett elvágni a köldökzsinórt, ehhez egy házi ollót talált amit igyekezett lefertőtleníteni használat előtt.

– Arra kért a diszpécser, hogy próbáljam meg lenyugtatni a nagynénikémet, és amennyire csak tudom, töröljem le a babáról a vért. Azt is mondta, hogy hozzak egy pohár vizet a nénikémnek, valamint megnyugtatott, hogy a mentő már úton van és tartsak ki – mesélte a 10 éves Carrion, akinek egyik kedvenc időtöltése babás videókat nézni a YouTube-on, innen tudhatta, hogy hogyan kell megfelelően tartani az újszülöttet.

A kiskamasz a ház ajtajában a bebugyolált újszülöttel a kezében várta a mentőket, sőt még arra is volt ideje, hogy saját édesanyját, April Westet felhívja FaceTime-on és megmutassa neki a kisfiút. West nem hitt a szemének, amikor látta a gyermeket kislánya kezében.

– Nagyon büszke vagyok rá, annyira ügyes és bátor volt. Szerintem a legtöbb felnőtt nem tudta volna helyén kezelni a dolgot, még én magam sem – vallotta be az édesanya a Yahoonak.

Chloet azzal jutalmazták meg hősies viselkedéséért, hogy ő választhatta ki a kisfiú nevét, így Isaacre keresztelték a gyermeket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090636_auto_resized.png
origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711666818
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666818
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666818
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei