Aktuális

Hátborzongató kép: lefotózta tini áldozatát, majd kezdetét vette a horror

Bors

Létrehozva: 2018.08.18.

<p>A 14 éves Regináról készült kép a legenda szerint pillanatokkal azelőtt készült, hogy gyilkosa végzett vele. Ez nem igaz. A borzalmak csak akkor kezdődtek. </p>

Feldarabolt holttestek, megkínzott áldozatok, kötélen lógó öngyilkosok: az interneten manapság már minden borzalom karnyújtásnyira található, de nincs az a helyszínelésen vagy boncteremben készült fotó, ami borzalmasabb lenne annál, ami a 14 évesen meggyilkolt Regina Kay Waltersről készült. Pedig a képen a fiatal amerikai lány még él, de a legenda szerint pár másodperccel később gyilkosa végzett vele. A Bors utánajárt és kiderítette, ez csak legenda. Ettől persze a kép még borzasztó, mert Regina Kay Walterst pár nappal később valóban meggyilkolták. 

A haját is levágta

Regina és négy évvel idősebb barátja kalandokra vágytak, ezért 1990-ben úgy döntöttek, stoppal nekivágnak a nagyvilágnak. Életük legrosszabb döntése volt, amikor beültek a teherautósofőr, Robert Ben Rhoades mellé. Persze nem tudhatták, hogy a férfi gyilkos, a kocsi hátuljában komplett kínzókamrát rendezett be. 

Rhoades először Regina barátjával, Ricky Lee Jonesszal végzett. A 14 éves Reginának szenvedésekkel teli út vezetett a halálig. Rhoades levágta a hosszú haját, fekete ruhába öltöztette, és magas sarkú cipőt adott rá. A lány a hajmeresztő képen is ezekben látható, amint megpróbál védekezni támadójával szemben egy elhagyatott farmon. 

Fénykép buktatta le

Való igaz, a kép Reginát áb­rázolja, a fotót pedig ké­sőbbi gyilkosa készítette, de nem közvetlenül a halála előtt. A lányra ezek után még módszeres kínzások vártak, és Rhoades ezeket a borzal­makat is megörökítette. Ez hozta izgalomba. Nem ez volt az utolsó fotó Reginá­ról. A férfi perverziójának annyi haszna volt, hogy a rendőrség megtalálta a képeket, és így eljutottak Regináig. Sajnos addigra már halott volt. 

A ma is élő, 72 éves Robert Ben Rhoadest három gyilkosságért ítélték kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre, de akár ötven nő megerőszakolása és több felderítetlen gyilkosság is száradhat a lelkén. Rhoades családjától „örökölte” beteges vágyait. Apja megerőszakolt egy tizenkét éves kislányt, de a tárgyalás előtt öngyilkos lett. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081206_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Csúnyán lehúzta a magyar várost a világhírű utazóblogger

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét