Celeb

Curtis: Míg élek, nem bocsátok meg Majkának!

K. K.

Létrehozva: 2018.09.21.

Egy hónappal azután, hogy Majka kidobta a zenekarából Curtist, a drogozással vádolt rapper tudatta a rajongóival, hogy jelenleg mit érez egykori barátja iránt.

Forrás: Vadnai Szabolcs

Míg Majka korábban egy videóinterjúban részletesen elmondta a véleményét egykori zenésztársáról, akivel állítólagos drogproblémái miatt szakította meg a munka- és baráti kapcsolatot, addig Curtis csupán érintőlegesen, egy-egy fellépése alkalmával adott hangot csalódottságának. Egészen mostanáig, ugyanis Széki Attila Facebook-oldalán a minap megjelent egy bejegyzés. – Egy nap majd talán te is azt kéred, hogy bocsásson meg neked az ég. Mert én nem fogok, amíg élek! – írta az egyértelmű üzenetet Curtis, aki a kemény sorok után a Borsnak is elmondta a véleményét a Majkával való botrányos szakításáról.

– Eddig soha nem szólaltam meg az ügy­ben, nem véletlenül. Én próbálok úriember maradni! – hangzott el az egyértelmű üzenet Curtistől, aki szerint egyáltalán nem korrekt Majkától, hogy több fronton próbálja bizonyítani az igazát, aminek egyébként semmilyen valóságalapja nincsen.

Csípős

Hogy ki milyen ember, kinek van igaza, ki mekkora sztár – azt most nehéz eldönteni. Ám idővel ez is ki fog derülni, hisz a hosszú évekig tartó népszerűséget csak a legjobbak képesek megőrizni. Takács Gabi

– Sohasem érdekelt, hogy kit mit mond és gondol, de az, hogy Majka ilyen em­bernek állít be, totális nagy csalódás, mert nem ilyen vagyok! Míg élek, nem fogok neki megbocsátani! Nekem tiszta a lelkiismeretem. Hát az övé? – tette fel a költői kérdést a Bors újság­írójának a rapper, aki szavak helyett inkább tettekben próbálja bizonyítani az igazát. Teljes erőbedobással készül a TV2 szuperprodukciójára, a Csak show és más semmire.

– Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy bebizonyítsam annak az ellenkezőjét, amit a „barátom” állít rólam. Aki ugyanis egy drogfüggő, kezelhetetlen kokós, nem tud végigvinni egy élő műsort. Ezt garantálom! – jelentette ki Curtis, aki köszöni szépen, Majka nélkül is boldogul a színpadon.

– Folyamatosan koncertezem, be vagyok táblázva, múlt héten is öt fellépésem volt, úgyhogy hál’ istennek nem szorulok rá Majkára! – zárta Curtis, akinek menyasszonya is hasonlóképpen vélekedik. A TV2 sztárja évek óta sikeres formációt alkotott Curtisszel. Koncertjeikre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért is okozott óriási meglepetést, amikor Majka augusztus végén egy szegedi koncerten társa nélkül állt a színpadra. Majd az első dal után megdöbbentő őszinteséggel közölte, hogy sza­kított Curtisszel, mert legjobb barátját elvette tőle a drog. Később kiderült, hogy Cur­tis a fellépés előtt tűnt el, s hiába keresték, nem került elő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel