Aktuális

Horrorhétvége: újabb halálos baleset, heten haltak meg az utakon két nap alatt

Bors

Létrehozva: 2018.09.23.

Frontálisan ütközött két személyautó vasárnap délután a 3-as főúton, Galgahévíz külterületén, az egyik sofőr a helyszínen meghalt - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.

Darázs Andrea közlése szerint a járművekben csak a vezetők utaztak. A balesetben az egyik autó a tetejére borult, sofőrjét aszódi és hatvani hivatásos tűzoltók feszítő-vágó eszközzel szabadították ki, de az életét a mentők már nem tudták megmenteni.

A másik jármű vezetőjét súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a forgalom váltakozó irányban, rendőri irányítás mellett halad. 

Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton három halálos baleset is történt a délelőtt folyamán, ezekben összesen négyen haltak meg, majd délután egy karambolban egy gyermek vesztette életét. Vasárrnap délelőtt pedig egy motoros hajtott árokba, és vesztette életét a helyszínen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei