Celeb

Lehull a lepel: kiderült Pásztor Anna titka!

Bors

Létrehozva: 2018.10.14.

Az Anna and the Barbies énekesnője úgy lett 3. a főzőversenyen, hogy fogalma nem volt a főzésről. Hogy milyen keveset konyít a konyhatudományokhoz, azt az is bizonyítja, hogy amikor a családtagjainak elmesélte, behívják a MasterChef VIP-be, azok fél órán át röhögtek. Erről a Madách Színház Rockfesztivál programsorozatában mesélt. Anna érezhette, hogy nem nagyon akarnak hinni neki, hiszen a séfek többnyire szerették a főztjét, ezért magyarázatként elárult egy titkot a forgatásról.

– Olyan is volt, hogy felhoztam a kamrából egy krumplit, egy jó nagyot, hogy ne kelljen sokat pucolni – mesélte a nagyérdeműnek. – Megpucoltam, hát látom ám, hogy pudvás! Nézek kétségbeesetten a kamerás emberre, aki egy fiatal srác volt, mindig segített, hogy most mi van? Az meg röhög, és odasúgja: édesburgonya!

Na, ekkor már dőlt a röhögéstől a közönség is.

– Az édesburgonyáról azt hittem, megromlott! – folytatta kis szünet után Anna. – Innen indultam! Volt ott egy thermomixer, egy háromszázezer forintos gépezet. Nekem azt mondta valaki, ha abba beleteszel bármit, megfőzi. Kipróbáltam, az lett az első főzésem. Kérdezték: nem izgultál? Min? Semmit se ismerek, semmiről nem tudok semmit, nyomogatom a gépeket, aztán majdcsak lesz valami. Ha kiesek, megyek haza. Ez a megfelelő hozzáállás az élethez is. Szerintem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról