Aktuális

Nőtt a kercsi iskolai ámokfutás halottjainak száma

MTI

Létrehozva: 2018.10.18.

Forrás: AFP

Húszra nőtt a kercsi iskolai ámokfutás halálos áldozatainak száma - közölte Gyiljaver Melzagijev, a város polgármester-helyettese csütörtök hajnalban a TASZSZ hírügynökséggel.

Mint mondta, a magtámadott műszaki szakiskola átkutatása során újabb holttestre bukkantak. Vlagyiszlav Roszljakov, az iskola 18 éves, negyedikes, vegyész szakos tanulója 19 embert - 14 diákot és öt felnőttet - agyonlőtt, majd magával is végzett a tanintézményben. 

Az áldozatok közül hatan kiskorúak voltak. A hozzátartozók csütörtök reggelre valamennyi halottat azonosítottak.

A támadó felrobbantott egy fémdarabokkal megtöltött, házilagos készítésű robbanószerkezetet, majd egy karabéllyal lövöldözni kezdett. A több mint félszáz sebesült közül tízet intenzív osztályon ápolnak. Őket Moszkvába szállítják át további ellátásra. 

Roszljakovnál a híradások szerint nagy mennyiségű lőszert, valamint egy további robbanó- és több gyújtószerkezetet találtak. A támadó a nyomozás megszellőztetett eddigi eredményei szerint egy lövészklub tagja volt, vallási szektához, szélsőséges csoporthoz nem tartozott. A Kommerszant című lap értesülése szerint viszont továbbra is vizsgálják, hogy nem állt-e kapcsolatban ukrán szélsőségesekkel.

A lőfegyverhez - egy Bekasz típusú, csőtáras vadászpuskához - amelyet a támadás előtt mintegy egy hónappal szerzett be, törvényesen jutott hozzá.

A történteket a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz hatóság, a Nyomozó Bizottság (SZK) szerdán előbb terrortámadásnak, majd közveszélyes módszerrel elkövetett, többszörös emberölésnek minősítette.

Az Interfax hírügynökség egy névtelenül nyilatkozó, jól értesült forrásra hivatkozva azt írta, hogy az ámokfutásnak a nyomozás nem végleges verziója szerint személyes indítéka lehetett, a diák konfliktusban állhatott tanáraival. Az indítékkal kapcsolatban hivatalos nyilatkozat nem hangzott el. 

Roszljakovot, aki elvált szülők gyermeke volt, az iskolában hallgatag diákként ismerték, s bár nem mutatott fel kiváló tanulmányi eredményt, jó véleménnyel voltak róla. A Kommerszant úgy tudja, hogy volt már dolga a rendőrséggel egy olyan esetben, amikor a barátaival alkoholt fogyasztott. 

A történtek miatt a Krímben hámnapos gyászt rendeltek el, és előzetes bejelentés szerint csütörtöktől minden iskola és óvoda mellé fegyveres őrt állítanak. A félszigetet Oroszország 2014-ben elcsatolta Ukrajnától, de azt a lépését az ENSZ tagállamainak túlnyomó többsége nem ismerte el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek