Aktuális

Adott a gyerekeinek egy utolsó jó éjt puszit az anya, majd váratlanul meghalt

Bors

Létrehozva: 2018.10.19.

Nicola Smout lefektette aludni három gyerekét, majd miután elköszönt tőlük, összeesett.

Forrás: Facebook

A 37 éves anya az egész napját a kertben töltötte családjával, sütögettek játszottak és rengeteget nevettek. A 11 éves Ethan, a 8 éves Elaina és a 6 éves Lidia a boldog nap izgalmaitól kimerülten hajtották álomra fejüket, szerető édesanyjuk pedig, ahogyan azt minden másik este is tette, egy-egy jó éjt puszival búcsúzott tőlük. Ami ezután történt, az viszont már egyáltalán nem a szokott módon zajlott, a plymouth-i nő váratlanul rosszul lett, majd összeesett a gyerekszobában.

A gyerkkori szerelméből lett férje, Richard Smout a gyerekek kétségbeesett hangait hallva azonnal a szobába sietett, de bárhogyan szólongatta, neje nem tért magához. A mentők a Derriford kórházba szállították a háromgyerekes asszonyt, majd azonnal a műtőbe vitték, de már túl késő volt, nem tudták megmenteni az életét. Az anya a Chron-betegsége szövődményeként a tüdejében keletkezett vérrög miatt október 15-én meghalt.

– A legnehezebb az volt, amikor el kellett mondanom a gyerekeknek, hogy soha többé nem kapnak már jó éjt puszit az édesanyjuktól – mondta a gyászoló férj.

To Nic, my dearest darling wife; soul mate and mother to our beautiful children. You were and always will be my other...

Posted by Richard Smout on Sunday, October 14, 2018

A nőt, aki ápolónőként dolgozott egy állatkórházban, rengetegen szerették. Sok diák tanulta ki a szakmát keze alatt, a kollégái mellett ők is megsiratták a melegszívű asszonyt. A gyászolók összefogtak, majd gyűjteni kezdtek a család számára.

Mivel a házaspár egyik közös hobbija a motorozás volt, a férj úgy döntött, hogy az elhunyt feleségét utolsó útjára is így viszi. Tervei szerint egy oldalkocsiba fekteti, így vonulva a gyászolókkal a sírhelyig. Motoros társai kísérik majd, így tisztelegve a tragikus váratlansággal meghalt anya emléke előtt.

(via TheSun)


 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632015
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632015
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632015
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány