Celeb

Várost vett magának Kim Basinger

Bors

Létrehozva: 2018.10.19.

<p>Nem tudnak mit kezdeni elképesztő vagyonukkal a világsztárok. Hihetetlen összegeket költenek puszta szeszélyből haszontalan holmikra.</p>

Beckhamné aranyba foglalta szavait(9 millió Ft)

A Spice Girls nevű csajbandában Posh Spice művésznéven tevékenykedő Victoria Beckham mindig is imádta a fény­űzést, a csillogást. Használati tárgyakból is a legmenőbbet szerzi be, így kerülhetett a birtokába egy arannyal bevont iPhone készülék, amelynek értéke meghaladja a kilencmillió forintot. 

* * *

Brad Pitt guruló történelme(70 millió Ft)

Brad Pitt már az iskolában is imádta a történelemórát, majd később szívesen szerepelt ilyen témájú filmekben, leginkább a második világháború érdekelte. Régi álma vált valóra, amikor 2015-ben hozzájutott egy oldalkocsis motorhoz, amely hajdan a náci Németország hadserege, a Wermacht birtokában volt. Brad hetvenmillió forintot fizetett érte.

* * *

Cage rálicitált DiCaprióra (77 millió Ft)

Sokba került az erőfitogtatás Nicolas Cage-nek. A nemzet aranya című film sztárja egy aukción nézte ki magának a világ legdrágább dinoszaurusz-csontvázát. Pechére Leonardo DiCapriónak is fájt rá a foga, végül ketten maradtak, és elszántan licitáltak. DiCaprio aztán hirtelen kiszállt, Cage-nek pedig ki kellett fizetnie a csontvázért a 77 millió forintnyi összeget.

* * *

Elton John virágmániája(100 millió Ft) 

A 2000-es évek elején Elton John egyedülálló férfiként tengette mindennapjait. Bulizott, ivott, a drogokat sem vetette meg, ám legtöbbet mégsem dorbézolásra költött. Virágmániás volt, akkori menedzsere szerint két év alatt százmillió forintot szórt el növényekre. 

– Szeretem a virágokat. Egyedülálló vagyok, nincs kire hagynom a pénzem, ezért arra költöm, amire akarom – mondta akkoriban Elton.

* * *

Basinger nagyot álmodott(5,6 milliárd Ft)

Kim Basingert nemcsak a haszon, hanem embertársai szórakoztatása is motiválta, amikor elképesztő befektetésbe kezdett. A 9 és 1/2 hét című film színésznője egy egész települést vett 1989-ben. Hét négyzetkilométeres területet vásárolt fel, filmstúdiókat, szórakoztatóközpontot akart telepíteni a georgiai Braselton nevű városba, számolt be róla akkor a New York Times. Vállalkozása hamar megfeneklett, és nagy veszteséggel adta el a települést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722327
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról