Celeb

Szombati vendég Ónodi Eszter: Normális gyerekkort akarok a kisfiamnak

H. G.

Létrehozva: 2018.10.20.

Élete egyik legszebb és talán legsikeresebb időszakát éli Ónodi Eszter. A Jászai Mari-díjas színésznő a TV2 új sorozatában, a Bogaras szülőkben játssza egy nem kevésbé bogaras tanárnő, Enikő szerepét.

Forrás: Czerkl Gábor

A TV2 keddenként látható új sorozatában sok családot, gyerekeket érintő kényes téma szóba kerül. Van olyan gyerek, aki az iskolában azért sérül pszichésen, mert például retteg a tanárától. Az ön életében is volt olyan tanár, akitől félt?

Nekem is volt egy tanárnőm, aki picit olyan volt, mint Enikő néni, akit játszom. A gimnáziumban két évig rettegtem tőle, aztán a végén a kedvenc tanárom lett.

Valószínű nem csak a tanárok hibáznak. Otthon is követhetnek el hibákat a szülők.

Szerintem kevesebb sérült gyerek lenne, ha egyes szülők nem terhelnék túl a gyerekeiket. Sok szülő abban hibázik, hogy túlságosan óvja,

A fiam több filmet látott, mint én egész életemben 

vagy épp görcsösen neveli a gyerekét, amolyan mini felnőttnek, kis professzornak, ügyvédnek nézik a gyerekeiket. Nem veszik tudomásul például, hogy egy 7-10 éves gyereknek sokat kell játszani. Ehelyett számtalan különórára járatják őket. Ebben szerintem sok szülő elveti a sulykot.

Ön hogy tudja kivédeni ezeket a hibákat?

Mindkettőnk számára borzasztóan fontos, hogy a kisfiam, Zsigmond harmonikus körülmények között nőjön fel. Minden erőmmel arra törekszem, hogy kiegyensúlyozott gyerek legyen, és minél többet legyünk vele. Ami nem mindig könnyű, mert az időbeosztásunk nem számít hétköznapinak.

Nekem például sokszor el kell mennem este a színházba. Viszont szerencsés időszak a nyár, amikor nincsenek előadások. Ilyenkor igyekszünk minél többet együtt lenni. A párommal mindketten arra törekszünk, hogy a kisfiunknak ugyanolyan normális gyerekkora legyen, mint a többi gyereknek.

Jut idő a közös játékra is? 

Igen, én sokszor jelentkezem, hogy játsszunk együtt, de mostanában Zsigmond fiam finoman jelzi, hogy inkább egyedül játszana, mert azokat az akciójeleneteket, amiket eljátszik, én úgysem értem. Mondjuk ebben van valami.

Mi a kedvenc játéka?

Sokat legózik, és úgy vettem észre, nagyon szereti a szerepjátékokat. Nagy örömömre imádja a filmeket, 6-7 évesen már az összes Bud Spencer-film címét fejből tudta. Szerintem a 12 éve alatt több filmet látott, mint én egész életemben. Jeleneteket játszik el filmekből, legóval vagy a Playmobil figuráival. A YouTube-ról megszerzi a filmzenéket, és eljátssza, ami a filmen történik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...