Sport

Ma rajtol Pesten az október 28-ig tartó birkózó-vb - Schwarzi is a magyaroknak szurkol

K. D.

Létrehozva: 2018.10.20.

Forrás: MTI, Bors

A filmsztár, Arnold Schwarzenegger is a magyaroknak szurkol a ma rajtoló birkózó-világbajnokságon. A színész-testépítőről egy kép jelent meg a vb Facebook-oldalán, ahol azt írják, a „magyar birkózó-terminátorok legnagyobb rajongója”, és hazánknak szorít majd a Papp László Sportarénában rendezendő viadalon.

Az év legjobban várt birkózóeseménye rögtön történelmi sikerrel kezdődik, ugyanis korábban egyetlen or­szágban sem rendeztek háromszor is olyan vb-t, ahol mindhárom szakág (nők, szabadfogás és kötöttfogás) képviseltette magát, ráadásul 13 éven belül a 4. felnőtt vb-nek ad otthont hazánk. De nem csak ez rekord. 

Soha nem látott jutalmak

A hazai viadal önmagában óriási motivációt jelent a magyar versenyzőknek, ám a szövetség a győzteseket 8, a másodikokat 4, a harmadikokat 3 millió forinttal honorálja. 

Sztárdömping

Számos legendás birkózó is ide érkezik, például itt lesz a sportág legkiemelkedőbb alakja, az 51 éves orosz Alekszandr Karelin, aki háromszoros olimpiai bajnok, pályafutása alatt 887 győzelem mellett mindössze kétszer szenvedett vereséget. 

Esélyesek

Korpási Bálint (kötöttfogás, 72 kg) Világ- és Európa-bajnok

– Megtisztelő, hogy vb-esélyesként emlegetnek, ám magamra nem szeretnék terhet rakni. Két éve szerencsét hozott a magyar főváros, hiszen vb-győztes lettem. Remélem most is hasonló eredményt érek el.

Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 77 kg) olimpiai ezüstérmes:

– Öröm újra itthon küzdeni. Remélem, sikeresebb leszek, mint 2013-ban, akkor negyeddöntőig jutottam.

Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 87 kg) Európa-bajnok:

– Amióta megtudtuk, hogy itt lesz a vb, az jár a fejemben: testvéremmel, Tamással együtt a dobogó tetején álljunk.

A vb számokban:

10 súlycsoportban mérik össze tudásukat minden szakág képviselői.

12 kiegészítő esemény kíséri a rendezvényt: 300 küldöttel kongresszust tart a nemzetközi szövetség, új tagokat választanak a Hírességek Csarnokába, és bankettet tart a magyar szervezet a Kongresszusi Központban 600 résztvevővel.

100 országból 910 nevezés érkezett.

1990 forintba kerül a legolcsóbb jegy.

2000 sportember érkezik Budapestre az edzőkkel, versenyzőkkel, kísérő személyzettel együtt.

15 000 vendégéjszakát töltenek itt a látogatók .

A hétvégi program:

Szombaton:

Szabadfogás (61, 74, 86, 125 kg)

Selejtezők: 10.30–15.30 óra

Elődöntők: 16.45–17.45 óra

Vasárnap:

Szabadfogás (57, 65, 79, 92 kg)

Selejtezők: 10.30–15.30 óra

Megnyitó: 16.45-17.30 óra

Elődöntők: 17.45–18.45 óra

Szabadfogás (61, 74, 86, 125 kg)

Vigaszág: 10.30–15.30 óra

Döntők: 19.00–21.30 óra

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17052438_auto_resized.jpg
life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított