Celeb

Rúzsa Magdi: aki ad, az kap is

Bors

Létrehozva: 2018.12.17.

A decemberi zimankóban egymásnak adták a kilincset sztárjaink a budapesti Bazilika előtti Adventi vásár egyik apró pavilonjában. Többek között Rúzsa Magdi, Oláh Gergő, ZsidróTamás, Dobó Kata és Kisó is kötényt kötött, hogy munkájával támogassa az autista gyermekeket és felnőtteket.

Szijjártó-Nagy Szilvia 

Az alapítvány elnöke, Szijjártó-Nagy Szilvia (képünk közepén) is jelen volt az egész napos rendezvényen. 

– Az Út a Mosolyért Alapítvány 2017-ben indította el a Segíteni, megérteni, elfogadni kampányát, melynek fő feladata az autizmussal élők elkötelezett támogatása. Ennek céljából rendeztük meg az Adventi Süti Shopunkat, amihez számtalan híresség is csatlakozott. A süteményekért befolyt összegből az első Autista Krízis Házat és Oktatási Központot szeretnénk létrehozni.

Zsidró Tamás és Dobó Kata

Rúzsa Magdi 

– Abszolút hiszek az adok, kapok körforgásban, abban, ha jót te­szünk, akkor azt egyszer vissza is kapjuk. Közszereplőként rendkívül fontosnak tartom, hogy jó ügy mellé álljunk, és felhívjuk arra az emberek figyelmét. Az autizmussal élőket már régóta támogatom, így most sem volt kérdés a jelenlétem, boldogan álltam a pult mögé sütiket árulni.

Kisó 

Oláh Gergő

Fotók: Purger Tamás

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698611
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698611
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698611
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel