Sport

Bajnokok Ligája: 16 vereségért állna bosszút Jürgen Klopp

K. B.

Létrehozva: 2018.12.18.

Három kupadöntőt bukott el a Bayern ellen.

Forrás: AFP

Alig várja a Liverpool német edzője, Jürgen Klopp, hogy négy év után újra megmérkőzhessen tétmeccsen a Bayern Münchennel a BL-nyolcaddöntő egyik legizgalmasabbnak tűnő összecsapásán. A szakembernek van miért revánsot vennie: a bajorok három serlegtől – Német Szuperkupa (2012), BL (2013), Német Kupa (2014) – fosztották meg, amikor még a Dortmundot vezette.

– Nehéz, de jó sorsolás ez – értékelt a klubhonlapon Klopp, akinek nemcsak a finálék tekintetében van miért visszavágnia. Pályafutása alatt 29 alkalommal csapott össze a Bayernnel – a Mainz és a Dortmund edzőjeként –, és ezeknek több mint a felét, tizenhatot elbukott.

– Ez már egy teljesen más Bayern. Nyilván jobban ismerem a német bajnokságot, mint bármelyik másikat, de ez nem jelent majd hatalmas különbséget – tette hozzá Anglia legkedveltebb német személyisége.

Kloppnak azért is érzelemdús lesz az összecsapás, mert azzal a Robert Lewandowskival és Mats Hummelsel is farkasszemet néz, akikből sztárt faragott Dortmundban, és két Bundesliga-címet ünnepelt együtt.

„Hamarosan látjuk egymást, korábbi mesterem!” – üzent Kloppnak Hummels a Twitteren.

A Poolból a hétvégén az MU ellen duplázó Xherdan Shaqirinek lesz különleges a februári két ütközet, korábban ugyanis há­rom évig szolgálta a Bayernt, amellyel mindent megnyert – BL-t, bajnokságot, klubvilágbajnokságot, Európai Szuperkupát, Német Kupát és Német Szuperkupát is.

BL-nyolcaddöntő párosítása:

Schalke–Manchester City

Atlético Madrid–Juventus

Manchester United–PSG

Tottenham–Dortmund

Lyon–Barcelona

Roma–Porto

Ajax–Real Madrid

Liverpool–Bayern München

Az Európa Liga párosítása:

Viktoria Plzen–Dinamo Zagreb

Bruges–Salzburg

Rapid Wien–Inter

Slavia Praha–Genk

Krasznodar–Leverkusen

Zürich–Napoli

Malmö–Chelsea

Sahtar Doneck–Eintracht Frankfurt

Celtic–Valencia

Rennes–Betis

Olympiakosz–Dinamo Kijev

Lazio–Sevilla

Fenerbahce–Zenit

Sporting–Villarreal

BATE–Arsenal

Galatasaray–Benfica

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689016
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított