Aktuális

Kommandósok tartóztatták le az Újpest focicsapatának korábbi tulajdonosát

Bors

Létrehozva: 2019.04.19.

Pénzmosás gyanúja miatt tartóztatták le T. S.-t, az NB I-ben szereplő Újpest focicsapatának korábbi tulajdonosát, aki a gyanú szerint a lila-fehér klubot 1,4 milliárd forinttal károsította meg. Akciófilmbe illő módon kapcsolta le a készenléti rendőrség a férfit: állig felfegyverzett kommandósok hatoltak be a luxuslakásába, az egykori sportvezetőnek papucsban és köntösben kellett elhagynia ingatlanát - számolt be róla a Blikk.

A rendőrség szerint egy belga cégtől kicsalt 3,7 millió eurós (1,2 milliárd forintos) zsákmányból vett hoteleket és szállodahajót, „tevékenységét” hat stróman segítette. T. S. és bűnbandája úgynevezett vezérigazgatós csalást követett el. A trükk lényege, hogy nagy cégek főnökeinek adják ki magukat a csalók, és arra utasítják az érintett banki alkalmazottat, hogy azonnal utaljon át egy számlaszámra nagy összegeket. T. S.-ék szlovákiai pénzintézetekből különböző kontinensek országaiba juttatták offshore cégeken keresztül a zsákmányt, amelyet végül részletekben, készpénzben vettek fel. Másfél hónap alatt mosták tisztára az 1,2 milliárd forintnyi összeget. 

– Több külföldi ország több bankját kell ilyenkor megkeresni, hiszen több számlára kerül azonnal továbbutalással a pénz. Mindegyik utalásnak, készpénzfelvételnek utána lehet menni, de ez nagyon aprólékos, elemző, értékelő, nyomozói munkát igényel – mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a Kékfény című televíziós műsornak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei