Sport

Magyar étteremben forgatták Neymar filmjét

K. B.

Létrehozva: 2019.05.22.

David Beckham és Wayne Rooney után Neymarról forgat dokumentumfilmet egy brit cég. Egyes jeleneteket a magyar tulajdonú barcelonai étteremben  rögzítettek.

Forrás: AFP

Hatalmas megtiszteltetés érte a Futballárium Barcelona tulajdonosait, Büki Pétert és nejét, Beke Erikát, amikor egy angol rendező, Dan Riley megkereste, hogy éttermében szeretné leforgatni a PSG jelenlegi, a Barca korábbi focistájáról, Neymarról készülő film egyes jeleneteit. A magyar tulajdonos örömmel látta vendégül a filmeseket.

– Tavaly már forgattak nálunk egy reklámfilmet. Ezúttal a brazil focistáról készülő dokumentumfilm kap­csán jött a megkeresés – mesélte a Borsnak Büki. – Aznapra bezártunk, há­rom megpakolt autóval érkezett a stáb. Az egész éttermet átrendezték, kész forgatókönyvvel érkeztek, két emberrel készült interjú, Neymar egyik barátjával és egy angol tudósítóval, akinek személyes kapcsolata van a brazillal. Elmesélték például, Neymar hogy élte meg a Barcelonába szerződését, és mit érzett a PSG elleni legendás, 6-1-es győzelem után – tette hozzá.

A stáb három napig forgatott a katalán fővárosban, a repülőtéren is vettek fel jeleneteket. A filmes világban egyébként annyira elterjedt a magyar étterem híre, hogy év elején már a spanyol bajnokság, a La Liga tévécsatornája forgatott ott. Neymar azonban még nem járt Bükiéknél. 

– Sokat jár Barcelonában, nemrég egy gyönyörű autóval láttam. Illetve egy utcával feljebb, ahová a gyerekeim járnak iskolába, van egy háza, ott is fel szokott tűnni – mesélte, mégsem hiszi, hogy visszatér a katalánokhoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik