Celeb

Palvin Barbi és szerelme úgy néz ki, mint két tojás

Bors

Létrehozva: 2019.06.23.

Forrás: AFP

Nagyon úgy fest, igaz a mondás, hogy a boldog párok hasonlítanak egymásra. Palvin Barbi és Dylan Sprouse ugyanis úgy néznek ki, mintha csak testvérek lennének! A mosolyuk, a szemük, de még a hajuk színe is pont ugyanolyan. De ha ez még nem lenne elég, a szerelmesek még szeretnek ugyanúgy öltözködni is.

Persze ez a hasonlóság nem csak káprázat, kutatók ugyanis fényt derítettek a jelenség tudományos hátterére, és azt állítják, az ilyen pároknak ugyanazok az ősei, és nagyon-nagyon távoli rokonságban állnak egymással. Ennek következtében pedig ösztönösen is vonzónak találják egymást a hasonlóságuk, vagy a DNS-ük miatt.

Egy másik teória szerint pedig, akiknek esetleg semmi közük nincs egymás családfájához, azok az együtt töltött évek hatására kezdenek el hasonlítani. Az érzelmek ugyanis egyformán kezdenek meglátszani az arcukon, akár ráncok formájában.

Hogy Barbi és Dylan egyformasága vajon melyik tudományos magyarázatnak felel meg, azt nem tudni, de hogy nagyon szép párt alkotnak ők ketten, az egészen biztos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel