Celeb

Nagypál Krisztina lett 2019-ben Magyarország Szépe - Fotókon a verseny legszebb lányai

Bors

Létrehozva: 2019.06.24.

Idén hatodik alkalommal választották meg Magyarország Szépét, a Miss World Hungary cím birtokosa Nagypál Krisztina lett.

Az 22 éves budapesti lány győztes a vadonatúj korona mellett több millió forint értékű nyereménnyel gazdagodott, hiszen az övé lett egy vadonatúj Nissan Micra személygépkocsi a Hovány Csoport felajánlásában, egy egyéves, egymillió forint értékű reklámszerződés a Crystal Nails-nek köszönhetően, egy egyéves tagság és felkészítés a világversenyre az Oxygen Wellness Naphegy felajánlásában, 200 ezer Ft készpénz és egyéves reklámszerződés a Poppy Lingerie-től, egy egyéves fogászati kezelés az Andrássy Dental jóvoltábólm, valamint egy 2 fős egzotikus utazás.

A győztes lehetőséget kap arra, hogy Magyarországot képviselje a világ egyik legrangosabb szépségversenyének világdöntőjén, a Miss Worldön, amit Thaiföldön rendeznek meg december 7-én. 

Nagypál Krisztina 2018-ban a Miss Balaton címet is megszerezte.

A döntőben a lányok négy különböző öltözékben vonultak végig, a bikinis kör mellett nemzeti öltözetben és estélyiben is kifutóra léptek, utóbbiakat Merő Péter tervezte. Az úgynevezett kreatív tour-ban minden lánynak más-más magyar divattervező készített ruhát, és az egyes körök után a zsűritől a két-két legkevesebb pontot kapó versenyző esett ki.

A közönségszavazáson a legtöbb voksot kapó lány, Csonka Rebeka lett, aki A legszebb mosoly cím birtokosa lett.

Királynő, Magyarország Szépe 2019: Nagypál Krisztina

Második udvarhölgy, 3. helyezett: Csonka Rebeka

Első udvarhölgy, 2. helyezett: Gaál Tímea

Legszebb mosoly: Csonka Rebeka

Közönségdíjas: Lakatos Lilla

Az alversenyek győztesei:

Miss Sport: Márton Fanni

Miss Bikini: Nagypál Krisztina

Miss Beauty Face: Csonka Rebeka

Miss Talent: Magosi Viktória

Miss Charity: Gaál Tímea

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...