Test és lélek

Ez Magyarország öt legromantikusabb pontja

Bors

Létrehozva: 2019.06.24.

<p>Hazánkban számtalan olyan mágikus erővel bíró hely létezik, amelyre ha ellátogatunk, akkor jó eséllyel találunk rá az igaz szerelemre. A legenda szerint nincs más dolgunk, csak leülni a jövendőbelinkkel Badacsony misztikus Rózsakövére, vagy éppen innunk a mátraverebélyi csodatévő kútból, aminek vize sírig tartó boldogságot ígér.</p>

Mátraverebélya csodatévő kút  

A csodatévő kút vize évszázadok óta csörgedezik a Mátra völgyében, amely a legenda szerint nemcsak a testi bajra jelent gyógyírt, hanem kedvezően hat a gyermekáldásra is. Tavasztól őszig geológiai sétákat szerveznek a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, amelynek vize Szent László lovának a patájából szivárgott ki. A misztikus forrásnál állítólag a Szűzanya is megjelent, aki a mennyei vízzel gyógyított meg egy néma kisfiút. A kútnak azóta is a csodájára járnak, és előszeretettel fogyasztanak a vizéből, amely több nemzőképtelen párnak is segített a családalapításban. 

* * *

Dobógókőa szívcsakrakő  

Ahogyan az ember rendelkezik lelki-szellemi energiaközpontokkal, úgy a Földnek is vannak csakrái, amelyek a világ különböző pontjain találhatók. 

A szívcsakra éppen Magyarországon, Dobogókőn található. Egyesek szerint fülünket a sziklára téve hallhatjuk a Föld szívverését, amely kedvezően hat a lelkivilágunkra, segít a szeretet megélésében, a kiegyensúlyozott, és boldog életben, növeli az összetartozás érzését. Nem véletlen, hogy a szerelmespárok gyakori találkahelye. 

* * *

Fonyódaz örök szerelem háza 

A Balaton déli partján fekvő legendás kripta története Abrudbányai-Rédiger Ödönhöz és fiatalon elveszített szerelméhez, Magdushoz köthető. Az erdélyi származású férfinak ugyanis a boldogító igen kimondása előtt kellett eltemetnie a menyasszonyát, akinek emlékházat épített a fonyódi Sipos-dombon. A kriptában Magdus megmaradt emléktárgyait őrizte, és egy kőből faragott nászágy is helyet kapott, amelyen ketten, kéz a kézben nyugszanak. 

* * *

Badacsony a legendás Rózsakő

Balaton egyik leghíresebb szerelmespárjához, Kisfaludy Sándorhoz és Szegedy Rózához kapcsolódik a Badacsony hegy oldalában fekvő Rózsakő legendája, amelyen állítólag szívesen üldögélt a híres költő és múzsája. A Szegedy Rózáról elnevezett kőnek egyébként a helyiek különleges erőt tulajdonítanak. A fáma úgy tartja: „Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére, és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni."

* * *

Pécsa nagy lakatfal

A szerelemlakat hagyománya Szerbiából származik, a helyi lányok ugyanis egy tragikusan végződő románc emlékére kezdték el saját lakatjaikat az egyik hídra erősíteni, remélve, hogy egyszer újból boldogságra lelnek. Akárcsak szerte a világon, úgy hazánkban is nagy népszerűségnek örvend a lakatfal, amelyet itthon először a pécsi Janus Pannonius utcában állítottak fel, később pedig Zalaegerszegen, Szolnokon, Nyíregyházán és Budapesten is létrehoztak ilyen falakat a szerelmesek részére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091087_auto_resized.png
origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp