Aktuális

Nem lesz több Táncdalfesztivál - Januárban lesz az utolsó koncert

kbv

Létrehozva: 2019.12.04.

Ötven évvel az utolsó dalverseny után is óriási az érdeklődés a Táncdalfesztivál egykori sztárjai iránt. A következő retró show mégis az utolsó lesz, mert sajnos egyre fogyatkoznak az eredeti fellépők.

Forrás: Bánkúti Sándor

Újra gigantikus retró bulira készülnek a könnyűzene nagyjai: január 11-én a Táncdalfesztiválon egyetlen nap kétszer is megtöltik a Papp László Budapest Sportarénát.

A rendezvénysorozat az elmúlt két évben telt házat vonzott, és az idei két időpontra is alig lehet már jegyet kapni, pedig több mint 12 ezer néző fő fér be az Arénába. Ezért is meglepő, hogy a 2020-ast az utolsó Táncdalfesztiválként hirdetik.

Mint megtudtuk, a szervezők a Táncdalfesztiválok klasszikus, első éveit szerették volna megidézni a koncertsorozattal, ám évről-évre nehezebb a dolguk, mert az eredeti fellépők közül egyre kevesebbre számíthatnak.

Koós János az idei koncerten még részt tudott venni, de márciusban elhunyt. Barátja, a táncdal-korszak másik kedvence, Aradszky László pedig sajnos már az első retró fesztivált sem érte meg, pedig részt vett a szervezésében, és tele volt ötlettel, lelkesedéssel – mondta lapunknak Tóth Mária, producer. Kovács Kati az előzőn még  fellépett, ám információink szerint a rengeteg fellépése miatt a jövő januárit már nem tudta vállalni. Korda Györgynek és Balázs Klárinak szintén annyi koncertje van, hogy képtelen volt beilleszteni ezt a programot.


– Korlátozottak a lehetőségeink, ezért úgy gondoltuk, úgy szép a Táncdalfesztivál, ha a legendákat néhány jó hangú fiatallal egészítjük ki – teszi hozzá Mária.

De persze így sem kell aggódni, az utolsó Táncdalfesztiválon is lesznek olyan szuper fellépők, mint Zalatnay Sarolta, Késmárky Marika, Poór Péter, Soltész Rezső, Dobos Attila, Solymos Tóni, Koós Réka, Csonka András, Muri Enikő, Vastag Tamás, Ambrus Rita és Derzsi György.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633516
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633516
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633516
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány