Celeb

Megszületett Tóth Gabi kislánya

Bors

Létrehozva: 2019.12.05.

A hivatalos bejelentés még várat magára, de a Bors megtudta, hogy az énekesnő hétfőn életet adott első gyermekének.

Bár nagy a csend a közösségi oldalaikon, lapunk információi szerint hétfőn világra jött Tóth Gabi és Krausz Gábor első közös gyermeke. A baba érkezésének hírét állítólag azért nem osztották meg a külvilággal, mert egy hetilapban szeretnék bejelenteni.

A Bors úgy tudja, hogy Gabi hétfő délelőtt még nagy pocakkal ült a körzeti orvosánál, a szülés csak később indult meg. Gabi és Gábor most jó darabig eltűnik a kíváncsi szemek elől, kizárólag a gyermekük gondozásával lesz elfoglalva. A séf ennek érdekében hosszú szabadságot vett ki, erről a Lokál című lapnak beszélt korábban:

– A főnökeimmel megbeszéltük, hogy decemberben egy hosszabb, két hónapos szabadságra megyek. Szeretném én is mindenből kivenni a részemet, és a gyermekem mellett lenni, ezzel kicsit tehermentesíteni majd a feleségemet. Biztos vagyok benne, hogy hamar beletanulunk minden teendőbe.

Az énekesnő és Gábor  2018 elején szeretett egymásba, majd idén ápri­lisban jelentették be, hogy Gabi babát vár. A szerelmesek izgatottan vár­ták gyermekük érkezését, Krausz Gábor erről be­szélt: 

– Esténként mindig Gabi pocakját hallgatom és simogatom. Sokat be­szél­getünk a jövőről, mi hogyan lesz majd, és lélekben is együtt készülünk fel a kislányunk érkezésére. Alig várjuk már, hogy a kezünkben tarthassuk. Úgy ér­zem, most értem meg az apaságra. Persze mindig is ott mo­toszkált a gondolataimban, mint egy leendő cél, de mind ez ideáig távolinak tűnt. Gabi mellett vi­szont úgy éreztem, itt az idő a családalapításra. Hatalmas csoda, hogy ez ilyen hamar teljesült – nyilatkozta korábban Krausz Gábor.

Kerestük természetesen Krausz Gábort és Tóth Gabit is az ügyben, de egyiküket sem értük el lapzártánkig. A pár sajtósa viszont felvette a telefont, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a hírt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel